Az EXCEPT egy kétéves, 2013 novemberétől 2015 novemberéig megvalósuló egész Európára kiterjedő művészet-pedagógiai eseménysorozat, mely az Európai Unió Kultúra keretprogramjának támogatásával valósul meg. A hat országot partnerként bevonó program életre hívását az a felismerés indította el, hogy a jelenlegi oktatási rendszer elégtelenségei miatt nagy igény van az alapvető emberi képességeket és közösségi attitűdöket építő programokra ? áll a szervezők által eljuttatott közleményben.
Petrányi Barna, a program egyik szervezője elmondta, hogy Lengyelországból a zene, Franciaországból a képzőművészet, Olaszországból a fizikai színház, Szerbiából interdiszciplináris művészet, Németországból a bohóctechnika művelői vettek részt a projektben. Magyarországot az Utcaszínházi Alkotóközösség képviseli, akik alkalmazott színházzal foglalkoznak.
Az EXCEPT keretén belül a különböző országokban élő és dolgozó, a szociális művészeti munka iránt elhivatott alkotóknak lehetőséget biztosít a tapasztalatcserére, workshopokra, közös kutatásokra és előadások alkotására. Idén összesen 100 előadást szerveznek itthon és külföldön.
A program emellett a társadalom változatos szegmenseit éri el: képzéseket, kurzusokat szervez szociális, egészségügyi és oktatási területen dolgozó szakemberek számára, párbeszédet folytat, és közös gondolkodásra hívja az önkormányzati döntéshozókat, a civilszervezeteket, a város- és vidékfejlesztőket.
Legfontosabb feladata azonban a hátrányos helyzetű fiatalok elérése, részükre színházi előadások, alkotó táborok és amatőr csoportjaik szervezése, tudásuk bővítése, személyiségük fejlesztése.
2013. november és 2014. március között négy workshopra került sor, négy országban, különböző műfajokban (zene, bohóctechnika, fizikai színház és commedia dell?arte maszkok készítése). E műhelymunkák alapjául a majdani közös alkotás témája Szathmári Sándor Kazohinia című regénye szolgált, mely egy modern, 20. század közepén született anti-utópia regény, egy Gulliver történet.
2013. novemberében Varsóban, decemberben Budapesten, 2014 januárjában Anconában, februárban pedig Párizsban találkoztak a projektben részt vevő szervezetek, társulatok tagjai.
A 2014. március 29. és április 16. között a Budapesten megtörtént kutató-alkotó folyamat három hete alatt a Kazohiniára építve hat rövidebb tantermi előadás született a korábbi workshopokban elsajátított ismereteket és eredményeket is felhasználva.
A munka célja kettős volt, egyrészt, hogy az alkotásban a résztvevők megtalálják azokat a kifejezési formákat, témákat amikkel meg lehet szólítani a hátrányos helyzetű fiatalokat, másrészt, hogy a délelőtti workshopok során a csoport, dramatikus és figyelmi gyakorlatok, foglakozás szerkezetek formájában felfrissíthessék a színpadi munkához vezető tudásukat. Az eredmények, a 2-3 szereplős előadások országonként 10-15 alkalommal, a programba bevont iskolákban vagy közösségi terekben kerülnek a fiatalok elé. Az UtcaSzak által létrehozott mű április - május folyamán, egy csereháti turnén kerül megszervezésre és lebonyolításra, partner intézményekben (iskolák, önkormányzatok, kultúrházak).
Szintén Magyarországon kerül sor július 7-21. között a ?nyári egyetem?-re, ahol egy válogatott európai fiatalokból álló csoport felkészítését és továbbképzését vállalja magára az EXCEPT tanári gárdája. A helyszín Borsod megye egy igen szegény települése, Szakácsi. A képzés során elméleti (pszichológiai, szociológiai tanulmányok) és gyakorlati (színházi workshop, színházpedagógiai tréning) tapasztalatok szerezhetőek. Ezt követően pedig Szerbiában, Lengyelországban és Magyarországon egy-egy hét napos tábor keretei között a résztvevőknek lehetőségük lesz a hátrányos helyzetű fiatalokkal való gyakorlati munkára is.
Fotó:Kultúra.hu