Az Ingmar Bergman Őszi szonáta című filmforgatókönyvéből készült színpadi játék nem az első a sorban, számtalan színház és alkotóműhely feldolgozta már az alapanyagot. A Soproni Petőfi Színházban ugyanez Pataki Andrásnak, a teátrum igazgatójának jutott eszébe, magára is vállalta a rendezői szerepet.

 

Eva ? ahogy a filmben is ? vendégségbe hívja évek óta nem látott anyját, Charlotte-ot. Az elismert és gazdag zongoraművész nem tudta, hogy lánya maga mellé vette fizikailag és értelmileg hátráltatott húgát, akit még ő helyezett el egy intézetben. De nemcsak emiatt támad feszültség köztük, hanem a gyermekkor és az elmúlt évek során ki nem beszélt véleménykülönbségek, indulatok és érzelmek okán is. Ingmar Bergman egyetlen olyan filmjében, amelyben Ingrid Bergman a főszereplő, mértani pontosságú pszichológiai leírását adja a sérült anya-lány kapcsolatnak.

 

Széles összefogással készült ez a mostani előadás: a Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a Mikházi Csűrszínház, a Forrás Színház, a Pesti Magyar Színház és a bécsi Europa Club együttműködésében jött létre a produkció. Ezúttal a négy szereplőt négy különböző színházi műhely, illetve térség delegálja, amely jó alkalmat biztosít arra, hogy izgalmas, színészi generációkat összekötő előadás készüljön. Charlotte szerepében az erdélyi színjátszás egy kiemelkedő művésze, Farkas Ibolya lép színpadra. Vukosavljev Iván, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója Viktort alakítja a színpadi játékban, Helenát Diószegi Imola formálja meg, a soproni teátrumból pedig Molnár Anikó látható Eva szerepében.

A rendező azt mondta: azért választotta ezt a darabot, mert nagyon megragadta a film forgatókönyve, az abból készült filmet csak később látta. ?Lenyűgöző ez a történet. Minden benne van az életünkről, emberi kapcsolatainkról, családi viszonyrendszereinkről, boldogságunkról, boldogtalanságainkról. Képesek vagyunk-e az együttélésre, a megbocsátásra? Felül tudunk-e emelkedni sértettségeinken, akarunk-e őszintén beszélni egymással? Az Őszi szonáta az emberi lélek mélységét mutatja meg számunkra. Látszólag női darab, de mi, férfiak sem úszhatjuk meg, hogy szembesüljünk a történet kérdéseivel, amelynek a végén el kell jutnunk a szeretet katarzisáig? ? hangsúlyozta még a próbák idején Pataki András, aki hozzáfűzte: a zene nagyon fontos szerepet tölt be a darabban és az egész produkcióban. Nem kiegészíti azt, hanem szerves része lesz az előadásnak. Ebben a soproni színház zenei vezetője, Oberfrank Péter zongoraművész volt az alkotók segítségére, ő készítette fel a színészeket is arra, hogy az előadásban hitelesen tudják megformálni az általuk alakított zongoraművészeket.

Az Őszi szonáta októberben a soproni színház kamarabérletében látható először, és a következő évadban is műsoron tartják. A tervek szerint a most készülő színpadi játék vajdasági turnéra is indul majd ebben az évadban, de várhatóan megtekinthető lesz Erdélyben, Komáromban, Bécsben és Budapesten, a Pesti Magyar Színházban is.

Készítette: Takács Erzsébet