A Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója korábban többször is hangsúlyozta, hogy a cirkuszművészet egy integráló típusú művészeti ág, amely merít más művészeti ágakból: többek között a színházból, valamint a zene- és a táncművészetből. Véleménye szerint, ha egy művészeti ág nem képes a megújulásra és arra, hogy haladjon a kor szellemével, akkor kétségessé válhat a jövője. Hangsúlyozta, hogy tiszteli a hagyományokat és azokra kíván építkezni, hogy még színesebb és maradandóbb művészeti ág lehessen a cirkuszművészet. Nem elfelejteni akarja a hagyományokat, hanem kibővíteni azokat.

Cirkusz

 

A két intézmény közötti együttműködés ugyanakkor más területen már működik. A január második hetében nagy sikert aratott XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál off programjai között kiemelt helyet foglalt el az odesszai Maski Theater nevezetű társulat, amelynek tagjai a Nemzeti Színházban adtak teltházas előadást.

 

Mindkét intézményvezetőt meghívták a VI. Szentpétervári Kulturális Fórumra, hiszen az orosz és a magyar színházi kapcsolatok rendkívül erősek, Fekete Péter pedig a Magyarországon tavaly nagy sikerrel debütáló cirkuszpedagógia magyarországi elindításáról számolt be és aláírt egy megállapodást a 42 cirkuszt üzemeltető világhírű orosz Roszgoszcirk főigazgatójával.

 

A Fővárosi Nagycirkuszban természetesen továbbra is az eddigi nyitvatartással működnek a jegypénztárak, viszont februártól az Andrássy úton is lehet jegyeket vásárolni, csoportos foglalásokat intézni vagy éppen céges együttműködéseket, rendezvényeket előkészíteni.

 

Az Andrássy úti jegyirodába a Fővárosi Nagycirkusz szervezési csoportja költözik.