fekete_gizi1_600x337.png
Fekete Gizi Agrippina és Németh György AttilaBritannicus szerepében Hubay MiklósNéró című színművének próbáján a szegedi NagyszínházbanFotó: MTI/ Kelemen Zoltán Gergely

 

Fekete Gizi színészi pályáját a főiskola elvégzését követően Kaposvárott kezdte 1976-ban, majd a következő évben Szegedre szerződött. 1982-től nyolc esztendőn át Zalaegerszegen dolgozott, 1990-ben visszatért a Tisza-parti városba, ahol 2014-ben a társulat örökös tagja lett. 1985-ben Jászai Mari-díjjal, 1993-ban Déryné-díjjal, 1998-ban Domján Edit-díjjal tüntették ki. Alakításaiért a közönség ötször szavazta meg neki a Dömötör-díjat.


fekete_gizi_eletmudij_600x338.png
Fekete Gizi átveszi a díjatFotó forrása: szeged.hu/Rafai Gábor

A teljes szegedi színházi életet lefedő Dömötör-díjat 1999-ben civil kezdeményezésre alapították, 2006-ban bekerült Szeged városának hivatalos kitüntetései közé. Az elismerés Bánvölgyi László szobrászművész Szent Demetert ábrázoló alkotása, amely a 303-ban elhunyt vértanút ábrázolja.

A kategóriák többségében a nézők szavazatai alapján dől el a díjazott személye. A legjobb háttérmunkás címet a szegedi társulat tagjai, dolgozói adományozzák titkos szavazással, ezt idén Balogh Margit öltöztető kapta.

A Szegedi Nemzeti Színházban rendezett gálaműsoron a legjobb férfi színészi alakításért járó díjat Borovics Tamás kapta a Virágot Algernonnak című színműben Charlie Gordon megformálásáért. A darab színpadra állításáért a legjobb rendezőnek járó díjat Horgas Ádám vehette át.

A legjobb női színészi alakításért járó elismerést Ágoston Katalin nyerte el a Valahol Európában nyújtott alakításáért, melyben Suhanc szerepében láthatta a közönség. A produkció alkotói közül a legjobb látványtervezőnek járó elismerést Árvai György érdemelte ki. Az év művészeti teljesítményéért járó díjat pedig a darab gyermekszereplőinek ítélte oda a kuratórium.


szegedi_nemzeti_szinhaz_600x337.png
Fotó forrása: szeged.hu/Rafai Gábor

A legjobb opera-énekesnőnek az évadban Horák Renátát választották a Figaro házassága Susannájaként nyújtott alakításáért. A gyermekközönség díját is ő vehette át a Szaffi meseoperett címszerepéért.

A legjobb operaénekesnek járó elismerést kapta Szélpál Szilveszter, őt Donizetti Bolondokháza című operájának Eustachiójaként díjazták.

A legjobb táncos az idén Baranyai Krisztián lett (Szentivánéji álom), Bujdosó Nóra munkáját pedig a darab jelmeztervezőjeként ismerték el.

Forrás: MTI/szeged.hu