A Fővárosi Nagycirkusz Balance című műsorának egyik látványos formációja, a Flying Ball is bemutatta tudását a zsúfolásig megtelt Syma Csarnokban. A gyerekek sikongattak a szokatlan trükkök láttán, de a felnőttek is izgatottan figyelték az ukrán csapat produkcióját, amint a légpárnába ágyazott gumiasztal felett a kosárlabda és az artistaművészet szakavatott mesterei megugrották hatalmas szaltóikat.

A Flying Ball a Kosárlabdázás napján egy kis ízelítőt adott a produkciójából, a teljes kosárlabda show-t október 3-tól láthatja a közönség a Fővárosi Nagycirkusz Balance című műsorában. Az ukrán csapat számában a sport cirkuszművészeti elemekkel keveredik, a műfajok közti játéknak az eredménye pedig egészen bámulatos és egyedi. Azok számára lehet igazán élvezetes ez a produkció, akiket nem oltottak be humor ellen, ugyanis a csapat rendkívül szellemesen ? s olykor némi öniróniával is ? fogja meg a sport frázisait, miközben a közönség valóban úgy érezheti, hogy egy óriási tétmeccsen szurkol a kedvencének. A lendületes, nagy energiákat megmozgató társulat mindemellett különböző térformációk segítségével mutat rá arra, mennyire fontos a csapatmunka, hiszen a köztük lévő végtelen összhang teszi igazán nagyszerűvé és szerethetővé az akrobatikus elemekkel fűszerezett produkciót.

A Flying Ball három hónapig vendégeskedik a magyar fővárosban.

Fotó: Urbán Ádám