A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, valamint a Nemzet Művésze címmel kitüntetett jelmeztervező, aki az MMA levelező tagja, 1970-ben lett a Vígszínház munkatársa, de tervezett jelmezeket más budapesti és vidéki színházaknak, valamint filmek és tévéjátékok számára is. Jánoskúti Márta 1979-től az Iparművészeti Főiskola jelmeztervezés tanáraként is dolgozott. Munkáiból 1989-ben önálló kiállítása volt Székesfehérváron, 1993-ban Koppenhágában, 2000-ben, 2001-ben és 2008-ban pedig Budapesten.

Születésnapján nagy szeretettel beszélt róla Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, aki többek közt elmondta, hogy Jánoskúti Márta olyan jelmezeket tervezett a színészeknek, amelyek nemcsak az általuk megformált karakterekhez, hanem a személyiségükhöz is kiválóan illettek. Marton László, a Vígszínház főrendezője és az MMA levelező tagja arról beszélt, hogy minden jelmeze műremek, és ?soha nem éreztük?, hogy az általa felöltöztetett szereplők ne hús-vér emberek lettek volna.

A születésnapon Béres Ilona színművész, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja és Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész is felidézte emlékeit a Jánoskúti Mártával való közös munkákról. Végül pedig maga az ünnepelt is elmondta, hogy a jelmeztervezés olyan munka és hivatás, amely része az életének, és valóban csak különleges szenvedéllyel lehet művelni.

Forrás: MMA

Fotó: MMA