Bognár Péter a színháztól féléves ösztöndíjat kapott a munkára, ez idő alatt született meg a részben verses formájú darab. A színházban akkor zajló próbákra is bejárhatott, így a társulat művészeire formálhatta a szerepeket, amely sokat segített a karakterek megalkotásában. Mint mondta: a próbaidőszak kezdetére elkészült a darab, de a próbákat is követi, hogy a szükséges, apró módosításokat menet közben tudja elvégezni. Hozzátette: a színpadi megvalósításhoz nem ért, a színházi munka során is a szöveggel foglalkozott, a drámai szerkezet felépítésével, és hogy lehessen rajta nevetni. ?Hogy végül mi lesz belőle, azt a rendező és a színészek határozzák meg? ? mondta az író. A darabról elmondta: egy nyomozást követ végig. A dráma elején láthatunk egy nőt, akinek a hátából kiáll egy kés: egy házaspár női tagja halott. A darab főhősei között van továbbá két rendőr, aki megpróbálja kideríteni, hogy mi történt. Ahogy a nyomozás halad előre, egyre inkább megismerjük a házaspár életét, amelynek férfi tagja a szakmáját részletekbe menően ismerő, de minden más iránt közömbös gázszerelő.

A szerző elmondta: a darab középpontjában az áll: ?miért ragaszkodunk kis mániáinkhoz, és ezekkel hogyan teszünk tönkre egy kapcsolatot, akár egy életet és milyen abszurd hülyeségekbe kell belehalni ma Magyarországon?. A házaspár fő konfliktusa ? amely a darab címében is megjelenik ?, hogy a kombi cirkó kazánt lehet-e bojlernek hívni. Az író elmondta azt is, hogy ez a párbeszéd valóban lezajlott: egy vonatút alkalmával hallotta, amint egy huszonéves pár hosszan veszekedett ezen a problémán, és ez adott inspirációt a darabhoz. Az előadásban Kocsis Gergely, Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Pálmai Anna, Vajda Kristóf és Botka Zoltán játszik, hangfelvételről közreműködik Hajdú B. István és Székely Dávid. A jelmezeket Tihanyi Ildi, a díszletet Gothár Péter tervezte, az előadás dramaturgja Morcsányi Géza.

 

Forrás: MTI

Fotó: Dömölky Dániel/Katona József Színház Facebook-oldala