thalia-800x400

Czajlik József elmondta: társulatuk utazószínház, előadásaik ötven-hatvan százalékát különböző felvidéki és magyarországi helyszíneken játsszák, így folyamatosan jelen vannak vidéken, és olyanokhoz is eljutnak, akik másképp nem mennének színházba. 1969-ben, az alapításkor is ez volt a cél, amikor a komáromi társulatból kivált egy progresszívebb csapat ? tette hozzá. Kassán felvidékiek adományai segítségével alakították meg a színházat, ezt megköszönve kezdtek el tájolni, ami időközben alaptevékenységükké vált ? idézte fel.

A jubileumi évadról elmondta: elsőként Beke Sándor, a színház alapítója rendezésében Márai Sándor Kaland című színdarabját mutatják be, majd Malina Hedvig történetét dolgozzák fel. A Czajlik József által rendezett darab két felvonásban négy részből áll: első része opera, második operett, a harmadik egy oratórium, a negyedik pedig egy fórum lesz a nézőkkel.

Az évadban Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című művét László Sándor vajdasági színházigazgató rendezésében láthatja a közönség, majd pedig egy fiatal rendező, Rédli Károly a Parasztoperát állítja színpadra.