Janne Teller ?Az új Legyek ura?-ként is aposztrofált regényében provokatívan egy modellhelyzetben olyan kérdések vetődnek fel, hogy milyen jövő vár ma egy gyerekre; mi is olyanok leszünk-e, mint a felnőttek, a szüleink; mik azok az örök értékek, amelyek mentén élnünk kellene. Ennek a tragikus, olykor kegyetlen parabolának a megjelenítésére a báb különösen alkalmas, mert eltávolít, elidegenít és rálátást enged a történetre, a helyzetekre. Engedi azt, hogy a bábok felnőtt mozgatói szembenézzenek gyerek énjükkel, tetteikkel, kérdéseikkel, kételyeikkel; és mivel a bábok maguk is tárgyak, a történet előrehaladtával a Fontos Dolgok Halmának alkotóelemeivé válnak. E két szint mellett a produkció erős zenei réteggel bír, hiszen a Budapest Bábszínház színészei zenészként is részt vesznek az előadásban, s a brechti dalokhoz hasonlóan felhasznált Quimby-számok, valamint egy, kifejezetten a produkcióhoz írt Kiss Tibor-dal, kitágítanak vagy elemelnek egy-egy pillanatot.

A bemutató óta száznál több előadást megért Semmi című darab 2013-ban elnyerte a Színikritikusok Díját, a 2014-es Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén Üveghegy-díjat kapott, Hoffer Károlyt ? aki a látványt is tervezte ? a legjobb rendezőnek járó Lengyel Pál-díjjal ismerték el. Az adaptációt Gimesi Dóra készítette, az Ország Lili stúdió színpadán Ács Norbertet, Blasek Gyöngyit, Pájer Alma Virágot, Pallai Marát, Pethő Gergőt, Spiegl Annát, Szolár Tibort, Tatai Zsoltot és Teszárek Csabát láthatják a nézők.

A 2016-os Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatta be a Scolar Kiadó Janne Teller Semmi és Minden című köteteit, a könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetésen ? a színház és a kiadó meglepetéseként ? megjelent az Agnest alakító Spiegl Anna és a Pierre Anthont játszó Szolár Tibor. Az írónő ekkor látta először az előadás bábjait, dicsérte azok kifejezőképességét és mívességét, a színészek pedig kulisszatitkokba avatták be a találkozó résztvevőit.

Janne Tellernek november 8-án lehetősége lesz arra, hogy a Semmi című előadás díszletével és a többi bábbal és színésszel is megismerkedjen, az aznap esti nézők és a beszélgetésre érkező érdeklődők (előadáskezdés: 18 óra, a beszélgetés kezdete: kb. 19:30) pedig megoszthatják gondolataikat, felteltehetik kérdéseiket a Semmi, a Minden és a Ha háború lenne nálunk című kötetek kapcsán, valamint megismerhetik a dán írónő magyarul frissen megjelent, Macskaköröm című könyvét.