arvacska_600x387.png
Árvácska (Trafó)

 

Idén huszonkét színikritikus vett részt a voksolásban, akik ezúttal is 15 kategóriában adták le voksaikat. A helyezésekért adott pontok megszámlálásával kialakult a legjobbak listája, amelyen kategóriánként három (holtverseny esetén négy) név található, a győztesek személye azonban csak a szeptember 22-i gálaesten derül ki.

Az esemény színhelye a Katona József Színház, rendezője Markó Róbert. A díjátadón a Katona József Színház, az Orlai Produkciós Iroda és a Vaskakas Bábszínház művészei közreműködnek. A céh posztumusz különdíjjal tiszteleg a nemrég elhunyt Radnai Annamária dramaturgi és fordítói munkássága előtt.


edv_4100_1553850703_600x347.png
A velencei kalmár (Miskolci Nemzeti Színház)

Öt kategóriában várományos a Miskolci Nemzeti Színház A velencei kalmár című előadása és a Radnóti Miklós Színház 10 című produkciója. A független előadások közül négy kategóriában jelölt Az Ügy, három kategóriában pedig a Megfigyelők. A függetlenek legjobbjai között megtalálható a Hybridkult készítette csRSnyés is. A Trafó Kortárs Művészetek Háza három produkció (Árvácska, Az Ügy, Megfigyelők) alkotói esetében érintett.

A Katona József Színház három előadással (A Platonov, Jeanne d?Arc ? a jelenidő vitrinében, Rozsdatemető 2.0) összesen hat kategóriában érdekelt, csakúgy, mint a Miskolci Nemzeti Színház (A velencei kalmár, Eklektikon 2048), az Örkény Színház a Patika és a Secondhand összesen négy jelölését válthatja díjra.


patika_ea_horvathjudit_net_1958_600x429.png
Patika (Örkény Színház)

A zenés/szórakoztató előadások között három vidéki produkció bizonyult a legjobbnak: Állami Áruház (Kecskemét), Chicago (Székesfehérvár), Valahol Európában (Szeged). A gyerek-/ifjúsági előadások legjobbjai között is túlsúlyban vannak a vidéki bábszínházak: A boldog herceg a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban, a Lúdas Matyi a pécsi Bóbita Bábszínházban készült; a Coraline a Budapest Bábszínházban látható.

A legígéretesebb pályakezdők a báb- és a prózai színházat képviselik, van közöttük színész és rendező is (Markó-Valentyik Anna, Tarnóczi Jakab, Vizi Dávid).


a_boldog_herceg_600x337.png
A boldog herceg (Mesebolt Bábszínház)

A Fábián Péter?Benkó Bence alkotópáros két minőségben, íróként (Eklektikon 2048) és rendezőként (Állami Áruház) is várhatja a díjátadót. Az Ügy című előadás kapcsán szintén két alkotói szerepben került a legjobbak közé Halas Dóra és Nagy Fruzsina: rendezőként, továbbá zeneszerzőként és jelmeztervezőként.

Határon túli előadás idén nem szerepel a Színikritikusok Díjának várományosai közt, de Cári Tibor, Sebestyén Aba és Székely Csaba, a 10 alkotócsapatának tagjai izgulhatnak a szeptember 22-i jubileumi gálán.