29. alkalommal rendezi meg a szegedi MASZK Egyesület a THEALTER nemzetközi színházi fesztivált, melynek fő helyszíne a szegedi Régi Zsinagóga különleges hangulatú épülete és kertje lesz. Színházi pezsgéssel telik meg azonban a város több pontja is a 9 nap alatt, hiszen játszanak még többek közt a Szegedi Nemzeti Színház balett-termében, a Kisszínházában, sőt a Csillag börtönben is.

 

Női témák és női alkotók a középpontban

 

Az idei műsorkínálatban számos olyan produkciót találni, melyek kimondottan női témákkal foglalkoznak. Ebbe a sorba illeszkedik például az Örkény Színház stúdióelőadása, Az üvegbúra. A Sylvia Plath regénye nyomán született előadás a huszadik század kultuszműve, mely a nővé válás stációit mutatja kíméletlen őszinteséggel.

 

Mészáros Piroska monodrámaként prezentálja saját életének egy szeletét a Call girlben: az átmenetileg feladat nélkül maradt színésznő pár éve egy multinál kezdett dolgozni, ezt fogalmazta szövegkönyvbe az alkotó. Markó-Valentyik Anna egyszerre játszik huszonéves színésznőt és lépteti színre annak nyolcvanéves, báb változatát az Alaine ? ideje a meghalásnak című produkcióban, melyet Ladányi Andrea Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész, rendező-koreográfus álmodott színpadra.

 

Queendom címmel a kortárs színház, a fizikai színház és a dragshow-k metszéspontján egyensúlyoz Szabó Veronika izgalmas fantáziája. Improvizációs technikákkal női és férfi ábrázolásokat vonultat fel a reneszánsztól a mai popkultúráig, nyolc művésznő segítségével. A KV Társulat Euripidész drámája nyomán alkotta meg a Médeia című előadást, mely ebben a változatban a nők kiszolgáltatottságáról és egy krízishelyzet megoldási lehetőségeiről szól.

 

Nemzetközi produkciók

 

Idén Csehországból, Szlovákiából, Szlovéniából és Romániából érkeznek alkotócsapatok Szegedre, többen elsőként mutatkoznak be Magyarországon. A cseh Tereza Ondrová és a szlovák Peter Šavel a romantikus kapcsolatok sokféleségét térképezik fel az As Long As Holding Hands című táncprodukcióban, amely ?talán a legszórakoztatóbb előadás a szerelemről ebben a műfajban?.

A kolozsvári Reactor csapatának 99,6% című előadása a romániai centenáriumi évfordulóhoz kapcsolódó színházi-kulturális kísérlet, amelyben fiatal román és magyar színházi alkotók rápillantanak az elmúlt 100 év szeretettel és gyűlölettel eltelt korszakára, és ebben önmaguk (etnikai) identitásélményeire. Szlovéniából két produkció is érkezik: a Moment ? Zavod EN-KNAP s 2.0 című darabja az ambícióról szól, a 6 című Slovensko Mladinsko Gledališče előadás pedig hat fiatalkorú menekült kálváriáját mutatja be, ahogy egy város intézményrendszere próbálja ?megoldani? az elhelyezésüket.

 

Workshop Ivo Dimcsevvel és kritikusműhely

 

A fesztivál idén is lehetőséget biztosít a művészeti képzésben résztvevő hallgatóknak, hogy színházi kurzuson ismerkedjenek egymással és új metódusokkal. Idén a bolgár származású, jelenleg Londonban élő koreográfus, előadóművész, Szeged visszatérő vendége, Ivo Dimcsev tart mesterkurzust Tégy magadnak egy szívességet! címmel, melynek fókuszában a szólóelőadás fejlesztésének különböző lehetőségei állnak. Ivo Dimcsev a performanszművész, a tánc, a színház, a zene és multimédiás eszközök sajátos és színes keverékét alkalmazza előadásaiban.

 

Idén is fogadja a résztvevőket a blog jr., a THEALTER kritikusműhelye. A jelentkezők próbanaplót és fesztiváltudósításokat írnak Jászay Tamás, a Revizor kritikai portál kritikusa, szerkesztője, egyetemi oktató mentorálásával.

 

A 2019-es THEALTER teljes programja a fesztivál honlapján már elérhető.