14896-velencei_kalmar_prb_bi-0166
A velencei kalmár próbáján
Fotó: huntheater.ro

 

Tompa Gábort a Román Színházi Szövetség (Uniter) javasolta a legjobb rendezésért járó díjra, amit a kolozsvári alkotó A velencei kalmár című előadás színpadra állításáért érdemelt ki. A produkciót tavaly a Kolozsvári Állami Magyar Színház mutatta be.

A román színházi szakma legrangosabb díjait jelentő elismeréseket tavasszal adják át. A kolozsvári magyar rendező Victor Ioan Frunza és Alexandru Darie román rendezőtársaival lesz versenyben.

A legjobb előadásért járó díjra is három produkciót javasoltak. Erre az elismerésre a Radu Afrim által a bukaresti Nemzeti Színházban megrendezett Akasztottak erdejét, Andrei Serban által a bukaresti Metropolis Színházban színpadra állított Sirályát, valamint a Silviu Purcaretének a japán Negyedik Curuja Nanboku egyik műve által ihletett előadását javasolták. Ez utóbbit Purcarete a Nagyszebeni Radu Stanca Színházban rendezte.

Az Uniter az idén életműdíjat ad Maia Morgenstern és Florin Piersic román színészeknek.

Matray_Isten_ostora
Mátray László a Vidnyánszky Attila rendezte Isten ostora főszerepében a Nemzeti Színházban
Fotó: Nemzeti Színház/Eöri-Szabó Zsolt

A román filmes szakma is közzétette az éves díjkiosztó gálájára javasolt filmek és alkotóik névsorát. A díjra jelölt művészek között van a kézdivásárhelyi Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze és a budapesti Nemzeti Színház rendszeres vendégfellépője, aki a legjobb mellékszereplő színész elismerést kaphatja meg. Mátrayt az Egy másfél herceg (Un print si jumatate) című, Ana Lungu által rendezett filmben nyújtott alakításáért jelölték díjra. A legtöbb jelölést, 14-et a Morometii 2 című film kapta, amelynek rendezője Stere Gulea. A filmes szakma díjátadó gálája március 19-én lesz a bukaresti Nemzeti Színházban.

Forrás: MTI

A nyitóképen Tompa Gábor. Forrás: kronika.ro