Színpad

Kiváló adottságok és példátlan szorgalom – Pongor Ildikó balett-táncos 70 éves

Június 17-én 70 éves Pongor Ildikó Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas táncművész, balett-táncos, kiváló művész, a Magyar Állami Operaház mesterművésze.

Pénteki kultúrrandi Drahos Evelin énekes-színésznővel

Még tanul, de belső indíttatásból tanít is. Egyszerre vonzza a klasszikus művek mélysége és az operett-musical felhőtlenebb világa. Drahos Evelint a Mária főhadnagy és a Versünnep Fesztivál után, az államvizsga és kortárs dalestje előtt értük utol.

Hazát igen, lelket nem cserélhettek

A Nemzeti Táncszínházban mutatta be a Fitos Dezső Társulat a jobb élet reményében Amerikába vándorolt magyarokról szóló előadását, a Tántorgókat. A felújított produkció tizenegy éve Fitos Dezső első önálló rendezése volt, amelynek főszereplője egy-egy koffer és némi remény.

A színjátszás Tündérkertje – Séta a miskolci színészmúzeumban

Miskolc Magyarországon egyedülálló, öt játszóhelyes, színészlakásokat, díszletkészítő műhelyt és még egy emlékparkot is magában foglaló színházi negyedének egyik fontos pontja a Színháztörténeti és Színészmúzeum, amely a múltba vonz ugyan, de a színház örök jelenét hirdeti.

Varázslat a kihasított térben – Beszélgetés Sarkadi Bence marionettművésszel

Sarkadi Bence a világot járja marionettjeivel. Ritkán lehet vele hazai eseményeken, fesztiválokon találkozni – az idei nyár azonban ebből a szempontból is különleges. A bábművészt a kezdetekről, a már meghódított szakmai csúcsokról és a további tervekről kérdeztük.

Kísérletek a trónfosztásra – a Vígszínház K utazásai című előadásáról

Téren és időn át repítenek bennünket. A képzelet, a hallucináció és a valóságosnak tűnő élethelyzetek vékony szegélyén járunk. A legfontosabb szereplő soha nem vész el. Folyton felbukkan, akár a plafon repedései közül lassan, de magabiztosan szivárgó víz.

„Az Eszter milyen?” – születésnapi beszélgetés Csákányi Eszter színésznővel

„Egész életemben azon dolgoztam, hogy megtudjam, ki vagyok én. Ez életprogram: rá kell jönnöd arra a formára, amiben jól vagy.”

„Szép pálya volt ez” – Hűvösvölgyi Ildikó 70 éves

Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színésznő június 9-én ünnepli hetvenedik születésnapját.

Az Elektrával zárul az évad Kolozsváron

Június 13-án a színház stúdióteremben tartja a kolozsvári színház a 2022/2023-as évad utolsó bemutatóját. A Szophoklész tragédiája nyomán készült Elektra című előadást Botond Nagy rendezésében láthatja a közönség, a szövegadaptációt Kali Ágnes és Botond Nagy jegyzi.

A mozdulatlanság tánca – Grélinger Ágnes performansza a Placcc Dance fesztiválon (videó)

Kísérleti tereppé alakult a főváros. Június 8-ig óvatosan közlekedjenek azok, akik nem szeretnék megtudni, hogy milyen kapcsolat alakulhat ki (köz)tér és test között!

„Könnyeken átívelő nevetés” – Boris Eifman koreográfus A Pygmalion-hatásról

Ez a darab képes volt megváltoztatni a nézők balettművészetről alkotott elképzelését - mondja Boris Eifman világhírű koreográfus A Pygmalion-hatás című balettjéről, amely június 10-étől Budapesten látható. A művész arról is beszélt, hogy milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Színész, társadalmi szerepben – Gobbi Hilda

Gobbi Hilda Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész 1913. június 6-án született Budapesten. Szakmája és kollégái érdekében fáradhatatlanul cselekvő, önmagához hűséges, mélységesen humanista ember volt.

Tíz színházi bemutató júniusra

Kamaszkori napló a színpadon, balett és hiphop double bill, horoszkópszínház, előadások a közös történelmi emlékezetről és mindennapjainkról – júniusra izgalmas kőszínházi premiereket ajánlunk.

Federico García Lorca, aki Buñuel szerint maga volt a remekmű

1898. június 5-én született Federico García Lorca költő, drámaíró, zeneszerző, festő, néprajztudós és színházszervező, a 20. századi spanyol szellem legkiválóbb megtestesítője. Életét és művészetét az emberi méltóság, egyenlőség, demokrácia szolgálatába állította. Meg is bűnhődött érte.

Casanova, a kalandor, kém, filozófus, zenész, szélhámos és nőcsábász

Giacomo Girolamo Casanova neve a férfiasság, a hódítás szinonimája. Volt kalandor és kém, filozófus és zenész, szélhámos és nőcsábász. Ült börtönben, élvezte királyok kegyét és ragyogó elmék barátságát. Hányatott életét 1798. június 4-én, csehországi könyvtárosként fejezte be.

Hat nagyszínpadi bemutatóra készül a Hevesi Sándor Színház

Szeptembertől hat nagyszínpadi művel várják a nézőket a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, amelynek a 2022/2023-as évadában 163 előadást játszott a társulat, a produkciókra több mint 40 ezren váltottak jegyet – ismertette az igazgató a pénteki évadzáró ülésen.