A napi szíverősítő szobabiciklis edzés közben Ravelt tanulmányozott, majd hobbijának élve Schubertet és Schumannt zongorázott a karantén idején Kovács János karmester, a Magyar Állami Operaház mesterművésze és örökös tagja. A visszatérést egyfajta új esélynek, az élet újrakezdésének gondolja.

Nyáron általában pihenhet, de most a tavasza is hasonló lehetett a kényszerszünet miatt. Miben volt más az idei március, április, május, mint a korábbiak?

Semmilyen korábbihoz nem hasonlított, mert ezek a hónapok nekem mindig a sok tenni- és tanulnivalóról szólnak. Most a sok-sok próba és a koncertek a koronavírus miatti veszélyhelyzetben elmaradtak. 

Amikor kiderült, hogy bezárnak a színházak és az előadótermek, volt valamilyen forgatókönyve arra, hogy mit fog tenni az elszigeteltség időszakában?

Nem volt, menet közben alakult ki. Idén már ötödik évfordulója annak, hogy a feleségem, Sudlik Mária, az Opera egyik legkiválóbb énekesnője elment, és magam maradtam, mint az ujjam. Munka közben ez nem okoz sok gondot, nem érzem magam magányosnak, hiszen zenekari, vagy együttes próba közben körül vagyok véve kedves kollégákkal.

A karantén idején két feladatom lett: az egyik valódi kötelesség, a másik hobbi. Az előbbi a rendszeres szobabiciklizés, amit Ofner Péter, kiváló kardiológus főorvos barátom javasolt a kardiológiai problémáimra három és fél évvel ezelőtt. Addig semmiféle testedzést nem végeztem, sőt, nem is tudok biciklizni. Ő parancsolt rám, hogy ez a legbeváltabb módszer a szív megdolgoztatására és karbantartására. Czigner Laci, az Opera gondnoka kottatartót szerelt a szobakerékpáromra, így a napi hetvenöt perces edzés során, heteken keresztül jól tudtam haladni Ravel Daphnis és Chloé című balettjével. Amikor úri kedvem úgy tartotta, akkor pedig a hobbimnak, a dilettáns zongorázásnak hódoltam. Mivel operai pályámat korrepetitorként kezdtem, és a konziban komolyan játszottam ezen a hangszeren, ezért nem új számomra ez a zeneszerszám.

Milyen műveket vett elő?

Gyakorlatilag az összes Schubert-zongoradarabot végigjátszottam, aztán Schumann-nal gyötörtem magam, mert ez egy fokkal nehezebb. Kezdetben lassabb tempót próbáltam venni, de így is nagy élvezetet jelentett.

Mi történik akkor, ha a fülében másképp hallja a darabot, mint ahogy az megszólal? Csügged, vagy kitartóan próbálkozik?

Nem kedvetlenedek el, mert mániákus eszeveszett vagyok és inkább hússzor is elpötyögöm lassan, káromkodva, szitkozódva, és napról napra fejlődöm. A szomszédaimat megkímélem a próbálkozásaimtól, mert elektromos zongorán gyakorolok fülhallgatóval, így ők nem szenvednek. 

Nem érzi megalkuvásnak, hogy elektromos hangszere van?

Nem, mert az a választásom, hogy játszom, vagy sem. Ha rendes zongorám lenne, akkor nem tehetném, mert zavarnám vele a lakókat, de a profik persze nyögnének az elektromos verziótól. Nálam egyébként éppen fordított a helyzet, az operai billentyűsökhöz is szívesen leülök a próbákon, de ha egy Steinwayen van alkalmam játszani, akkor hallom, hogy az összes hibámat kihozza. A hangszeremet még a feleségem életében vettem, ez egy jobbfajta darab, ami billentésben hasonlít a zongoráéhoz. Gyakran használtam eddig is, mert az operák zongorakivonatát mindig megtanulom, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül tudjak próbálni. Ha pedig egy versenymű szólistájával lépek a koncertpódiumra, akkor is két-három próba megelőzi a fellépést.

Pályája során volt-e a karanténhoz hasonlóan csendes időszaka?

Nem igazán. Ha nagyon fontos feladataim voltak, akkor mindig szakítottam rá időt, és sokat, nagy koncentrációval tanultam. Hasonlóan karanténszerű periódust talán csak a hetvenes évek végén éltem meg, amikor alkalmam nyílt Bayreuth-ban a Wagner-fesztiválon zenei asszisztensként részt venni. Előtte éjt nappallá téve Wagnert és a műveit tanulmányoztam.

Tanult-e magáról valami újat a karantén ideje alatt?

Nem volt ilyen, mert a hatvankilenc évem során teljesen kiismertem magam, a lesújtó véleményemet pedig megtanultam elviselni.

Molnár Kinga teljes írása az Opera Magazinban olvasható.

Nyitókép: Csibi Szilvia