Névtelen terv.jpg

Szobrot kap a Kolozsvár arculatát meghatározó építész

Szobrot állítanak Pákei Lajosnak, Kolozsvár egykori főépítészének az önkormányzat RMDSZ-frakciójának kezdeményezésére.

Oláh Emese alpolgármester szerint a szoborállítást kezdeményező RMDSZ-frakció azt reméli, hogy az emlékmű a város parkjában, a Sétatéren kap majd helyet, de erről az önkormányzat illetékes szakbizottsága dönt. Az emlékműre vonatkozóan egyelőre nincsenek konkrétumok, ezekről is az említett szakbizottság határoz – közölte az MTI kérdésére az alpolgármester sajtóirodája.

Pákei Lajos (1853–1921) – akinek neve gyakran Pákey helyesírással is megjelenik – Kolozsvár neves főépítésze volt, aki az erdélyi város több emblematikus épületét tervezte.  

Az ő terve alapján épült a főtéri New York Szálló, a Sétatéren található Kaszinó és Kioszk épülete, a kolozsvári és a székelyudvarhelyi unitárius gimnáziumok, számos templom, kastély és főúri villa Erdély-szerte.

Tervei alapján készült a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport talapzata és a mögötte található Szent Mihály-templom vasrács kerítése. Mátyás király kolozsvári szülőházának felújítása és a rajta elhelyezett emléktábla az ő elképzelései szerint valósult meg.

A kolozsvári Erzsébet-, a pozsonyi Mária Terézia- és a zilahi Wesselényi-szobor talapzatát is Pákei tervezte. A Házsongárdi temetőben több neves magyar személyiség síemléke őrzi keze nyomát, a többi között Berde Mózes jogászé és Brassai Sámuel polihisztoré.

Életrajzírói szerint megannyi templomtervezése révén az unitárius liturgia által igényelt centrális térszervezés erdélyi úttörőjeként tartják számon.

A békeidőbeli kolozsvári városkép kialakítása mellett sokat tett a város múltjának a megismertetéséért: műemlékfelmérései, az általa megőrzött épületelemek a magyar reneszánsz építészettörténet fontos dokumentumai.

Ez is érdekelheti

Felkerült a kolozsvári Szent Mihály-templomra az Europa Nostra-díj bronzplakettje

Leleplezték szombaton az Europa Nostra-díjhoz járó bronzplakettet a kolozsvári Szent Mihály-templom falán. Az Erdély egyik jelképének számító kolozsvári római katolikus templom szakszerű helyreállításáért ítélték oda az európai műemlékvédelmi szakterület legrangosabb elismerését.

Európai Örökség Díjat kapott Kolozsvár gótikus öröksége és a Szent Mihály-templom, a közönségdíj a szászalmádi erődtemplomé

Idén Bukarest látta vendégül az európai örökségvédelem éves szakmai konferenciáját. A négynapos rendezvény keretében az Ateneul Român koncertteremben hétfő este adták át az Európai Unió örökségvédelmi kitüntetéseit, az Europa Nostra-díjakat öt különböző kategóriában.

Novák Péter: Kolozsvár világváros, multikulturális helyszín lett

Hogy konkrétan a családi nosztalgia vagy a Novák Ferenc Tata és Foltin Jolán szülőpáros gyűjtőmunkája hatottak a legerősebben Novák Péterre, maga sem tudja. Az biztos, hogy Erdélyhez hasonlóan kevés helyszín ejti rabul a rendező-koreográfust.

Felújítják Dsida Jenő sírboltját a Házsongárdi temetőben

Elkezdődtek a munkálatok, hamarosan újra régi pompájában áll majd a költő végső nyughelye.