A Seress
Rezső-esten közreműködik Fesztbaum Béla színész és a Kék Duna
Koncert-Szalonzenekar.
Július 22-én a Sárik Péter Trió koncertjén Beethoven szimfóniáinak és zongoraszonátáinak részletei csendülnek fel, a mester dallamai és harmóniái keverednek a jazz és a popzene ritmusaival. Másnap Pikk dáma – A zenetörténet legjobb kártyajátékai címmel Bősze Ádám a zenetörténet leghíresebb kártyajátékait mutatja be egy szórakoztató és informatív előadáson, amelyen az érdeklődők megtanulhatják a skatot, Richard Strauss kedvenc játékát, de whistezhetnek is Liszt Ferenccel vagy kipróbálhatják a rabouge-t, a Mendelssohn család kedvenc játékát.
Július 24-én Darvas Ferenc bárestje szórakoztatja a közönséget, közreműködik Kővári Eszter Sára énekesnő. Dés László Dalok egy zongorával című koncertje július 28-án lesz hallható, másnap az Anima Musicae Kamarazenekar zenél, Horgas Eszter fuvolaművész és Polónyi Ágnes hárfaművész közreműködésével.
A sorozat zárásaként Czigány György Költők, papok, lányok című könyvét Benke László költő, a Hét Krajcár Kiadó igazgatója mutatja be. Bevezetőt mond Turczi István költő, az est vendége Lezsák Sándor költő, az Országgyűlés alelnöke lesz.
Nyitókép forrása: az esemény Facebook-oldala