Dusán, ha lehet, kerüli a nyilvánosságot. Szívesen beszélget, de nem szívesen ad interjút. Inkább ír. Az elmúlt hatvan évben közel hatszáz dalszöveg fűződik a nevéhez, nem beszélve A padlásról. Engedve a közkívánatnak, 2007-ben önálló kötetbe rendezte legfontosabbnak gondolt dalszövegeit (Csak szöveg, Partvonal Kiadó), bár ezt a gesztust évek óta halogatta.
Miként 2007 júniusában a Népszabadságban nyilatkozta: „Hallottam magamban a saját ítéletemet: ha verset akarok olvasni, előveszem Pilinszkyt, Weörest vagy József Attilát. Persze, sokan hivatkoztak arra, hogy minden valamirevaló szövegíró sorra megjelenteti nyomtatásban is a munkáját. Gondoltam, nem ez lesz az egyetlen sor, amiből kimaradok. De teltek az évek. Apám, aki ezt a könyvet nagyon szerette volna kézbe venni, meghalt. Az első példányt a kiadóból egyenesen édesanyámhoz vittem. Zorán legutóbbi lemezén (Közös szavakból, 2006 – a szerk.), és a kötetben is az utolsó dal címe: A sziget. Amikor megírtam, akkor éreztem először, hogy »megadom magam«.”
Metro és Zalatnay Sarolta – Mostanában (1967)
A Sztevanovity Milutin közgazdász, újságíró és Zemanovity Mária gyermekeként Belgrádban született, háromévesen Magyarországra került és itt is ragadt Dusán 1964-ben lépett be bátyja, Zorán együttesébe, a Metróba, ahol akkordgitárosként játszott. Miközben ő írta a beatzenekar legismertebb dalainak szövegét.
Metro – Pár csepp méz (1968)
Az a bizonyos 2007-es, 250 oldalas kötet az addigi negyven esztendő szövegírói pályáját öleli fel. Melyből az első tíz év mindössze tíz oldalon elfért. A Metro-korszak ugyanis olyan mértékben válik le a válogatás többi részéről, amennyire maga is megváltozott az alatt a közel hét év alatt, amikor se muzsikus, se szövegíró nem volt. A Metro feloszlását követően ugyanis előbb fordítással foglalkozott, majd 1973-tól a Magyar Televízióban dramaturgként, szerkesztőként és műsorvezetőként dolgozott. Aztán 1976-ban leült vele szemben Presser Gábor és Zorán, és azt mondták, hogy újra dalszövegeket kellene írni. És hát mit válaszolhatott volna a testvérének?
Zorán – Apám hitte (1977)
Innentől a történet közismert: a következő évtizedekben a zeneszerző Presser Gáborral több mint ötszáz dalszöveget írt a magyar popzenei és színházi világ szereplői számára. Mindenekelőtt persze bátyjának, Zoránnak, akinek valamennyi azóta megjelent nagylemezén szerepelnek a szövegei.
Zorán – Egészen egyszerű dal (1977)
1977-től Dusán lett a Locomotiv GT házi szövegírója. Többek között ő írta a Nem adom fel szövegét, melynek eredeti címe Amerika volt, és arról szólt volna, hogy az Egyesült Államok mit jelentett az LGT-nek. De mivel ezt a változatot a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezetése nem engedélyezte, válaszul megszületett az új, közismertté vált verzió.
Locomotiv GT – Nem adom fel (LGT Show, 1979)
De ő jegyzi többek között az 1980-as dupla LGT-album, a Loksi szinte valamennyi dalát, így a Szentimentális rakenrollét.
Locomotiv GT – Szentimentális rakenroll (Sziget 2007)
… és az Embertelen dalét is.
Locomotiv GT – Embertelen dal (Tabán 1981, televíziós kommentár: Sztevanovity Dusán)
Zorán és az LGT kollektíva mellett 1981-ben Presserrel ő állította új pályára Katona Klárit, aki számára a rendszerváltozás idejéig írta dalait.
Katona Klári – Helló (1981)
Katona Klári – Mozi (1989)
Mellettük pedig hát a nyolcvanas évektől – szintén Presserrel – olyan előadóknak írt még szövegeket, mint Deák Bill Gyula, Frenreisz Károly, Garas Dezső, Gerendás Péter, Kaszás Attila, Kern András, Kulka János, Malek Andrea, Sass Szilvia vagy Janicsák Veca.
Azok a dalok, amelyek nem jelentek meg lemezen, amelyet valamelyik felügyeleti szerv – sanzonbizottság, hanglemezgyár, rádió – visszadobott, azokat egyszerűen kihajította. De szerencsére akadt kivétel. Ahogy az említett Népszabadság-interjúban fogalmazta: „A Hé, 67! című Kern-Zorán nóta eredetileg Hé, 68! volt. A prágai tavaszról lett volna benne pár versszak. Nem ment át. Akkor megalkudtam. A címben visszaléptem egy évet. Így már szinte semmi értelme nem volt a dalnak.
De az énekesek már ott álltak a stúdióban a mikrofon előtt. »Mentségemre« a szöveg végére odabiggyesztettem két sort: »Azt hitted, mint annyi jó bohóc; hogy a lényeghez is hozzászólsz.« A rendszerváltozás után sokáig divatos volt hivatkozni arra, hogy csak a rendszert bíráló műveket nem engedték a Kádár-érában megjelenni. Szerintem a silány, dilettáns, ízléstelen ugyanúgy fennakadhatott a rostán. Ha valamelyik dalunkat visszadobták, ügyetlen voltam. Aki a sorok között akar üzenni, írjon úgy, hogy az megjelenhessen. Az igazi haragot bennem az váltotta ki, ha ezt a »feladatot« nem sikerült megoldanom. A nyílt szembenállás, az üldözöttek terepe nem a rock, hanem a »szamizdat« volt. A többi mese. Ráadásul szövegeimnek csak töredéke politikai töltésű.”
Zorán és Kern András – Hé 67 (1986)
És hát persze Dusán pályáján mindenképp külön fejezetnek számít az ugyancsak Presserrel közös mese-musical, A padlás, mely a 1988 januári bemutatója óta immár több mint ezeregyszáz alkalommal szerepelt a Vígszínház színpadán.
A nyolcvanas évek közepén kereste meg őket a Vígszínház, hogy írjanak egy, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról-hoz, vagy a Harmincéves vagyok-hoz hasonló sikerdarabot. Ez volt az, amit ő nem akart. A színházat ugyanis akkor sem érezte az aktualitások, a könnyen elévülő történetek megfelelő terepének. Végül mégis megírták a darabot: ő a rendhagyó történetet, Presser meg hozzá a dallamokat. Igaz, a dialógusok sok vita, valamint Marton László, Horváth Péter és a színészek segítő közreműködésével álltak össze a premierre. De az általuk megírt mesés darabot nem lehetett semmilyen kaptafára ráhúzni. Sokan nem is értették, miről szól. Ahogy gyakran a próbákon a színészek sem. De Dusán emlékei szerint a színészek ennek ellenére szerették, mindent beleadtak, és a tehetségüknek köszönhetően remek előadás kerekedett belőle. A közönség pedig a végén több mint húszperces vastapssal fogadta.
Miközben – ahogy ő fogalmazta 2007-ben – egyetlen olyan kritikát sem olvasott, amelyben az szerepelt volna, amit ő A padlásról igazán gondol. „De lehet, hogy a legfontosabb tartalmi, érzelmi elemei úgy működnek, hogy közben nem mutatják meg magukat. Talán olyan, mint a vers: a sorok között, mögött ott van valami, amit nem kell megmagyarázni, elemezni. Elég, ha megérint.”
