A szerzői jogi védelem a szerző halálát követően még 70 évig él, így 2022. január 1-jétől közkinccsé váltak többek között a Balaton festőjeként is ismert Egry József alkotásai, Almásy László felfedező (akiről Az angol beteg című film főhősét mintázták), Makkai Sándor lelkész, Sinclair Lewis amerikai Nobel-díjas író művei, de André Gide francia író (a posztmodern irodalom meghatározó alakja), Maróczy Géza sakkolimpikon, Henry de Vere Stacpoole ír származású író (A kék lagúna szerzője) alkotásai is. Továbbá közkinccsé váltak Rosenberg Zsigmond zeneszerző szerzeményei, illetve a többek között az Úttörővasút (ma Gyermekvasút) épületeit tervező Fodor Jenő építész tervei, írásai is. Jövőre ugyanígy szabadon felhasználhatóvá válnak majd Molnár Ferenc művei, vagyis például A Pál utcai fiúk is.

A műveket a szerzői jog csak meghatározott ideig védi, és előfordul, hogy országonként változó ideig. Az Európai Unió legtöbb tagállamában az alkotás a szerző életében és halálát követő 70 éven át részesül védelemben. A védelmi idő mértéke Jemenben mindössze 30, Mexikóban viszont 100 év. Vagyis míg bizonyos országokban egyes művek szerzői jogi felhasználása már szabadon lehetséges, addig ez más nemzeteknél még korántsem biztos, hogy így van.

A védelmi időt egyébként a szerző − vagy ha a műnek több szerzője van, akkor az utolsóként elhunyt szerzőtárs − halálának hetvenedik évfordulóját követő év első napjától kell számolni. Ezután a mű közkinccsé válik, azaz azt bárki engedély nélkül felhasználhatja. Ugyanakkor az elhunyt szerző emlékét sértő magatartás ellen a védelmi idő lejártától függetlenül felléphet az örökös vagy az érintett közös jogkezelő, illetve érdekképviseleti szervezet, ha a magatartás sértené a szerző névfeltüntetési jogát.

Kiemelt kép: Egry József: Napnyugta