adaptáció
Andrew Lloyd Webber elárulta, milyen musicalen dolgozik
Az azonos című filmből készült A mágus premierje 2026-ban lesz, de azt egyelőre még nem tudni, hogy New Yorkban vagy Londonban.
Halász Rita Mély levegője a színpadon még fojtogatóbb
A sikerkönyvet most monodrámaként állították színpadra, amelyben a néző együtt hörög, szenved, majd lélegez fel Pálos Hannával.
James Cameron Hirosimáról forgat, ha letudta az Avatar-sagát
A rendező elmondta, hogy megszerezte Charles Pellegrino két, az 1945-ben történt atomtámadásokat középpontba helyező könyvének jogait, és az Avatar-sorozat befejezése után Last Train from Hiroshima címmel készít majd filmet ezekből.
Az egyik kezével üt, a másikkal simogat
A Velünk véget ér tisztességesen megcsinált, élvezhető film, amely egyszerre nyúl idealistán és valószerűen a kapcsolaton belüli erőszak témájához.
Film készül Britney Spears életéről
A múlt évben jelent meg az énekesnő saját maga által írt önéletrajzi könyve, amely világszerte hatalmas sikert aratott. Ebből készül most mozifilm, a jogokért folytatott licitálást a Universal nyerte meg.
Hazánk nagyhatalmi játszmák terepe lesz az RS9 színpadán
Kemény Zsigmond Zord idő című regényének színpadi adaptációja kizárólag az elitet mutatja, kaland helyett pedig a politikai játszmák kerülnek a középpontba az RS9-ben.
Nemzetközi koprodukcióban mutat be előadást a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Az Aiszkhülosz drámáján alapuló Prométheusz'22 című produkciót mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház a romániai Konstancai Állami Színházzal és az SNT Drama ljubljanai teátrummal közösen.
Filmek, melyeket el kell olvasni
Az őszt nemcsak azért lehet szeretni, mert a természet csodálatos színekben pompázik, hanem azért is, mert ilyenkor arra kötelez minket az időjárás, hogy bekucorodjunk a takaró alá, kezünkbe vegyünk egy könyvet és olvassunk. Vagy kezünkbe vegyünk egy bögre kakaót és filmezzünk. Mi most tíz filmet ajánlunk, méghozzá tíz irodalmi mű adaptációját, amelyek láttán azonnal olvasni támad kedvünk!
Woody Allen-történet a színpadon
Színpadi életre kel a Férjek és feleségek című Woody Allen-történet. Az amerikai színész-rendező azonos című, 1992-ben bemutatott filmjéből készült színdarabot november 15-én állítják színpadra a Belvárosi Színházban. Az előadásban mások mellett Ötvös Andrást, Járó Zsuzsát, Nagy Dániel Viktort, Ullmann Mónikát láthatjuk. A színdarabot Szabó Máté rendezte, akit a darab hátteréről kérdeztünk.
Remake vagy eredeti?
Van egy videó, mely átkot szabadít arra, aki megnézi. Mindössze hét napot kap a halálra ítélt néző, és amint ez lejár, jön a „szörny”, aki rögtön magával viszi a túlvilágra. E rövid leírás épp elég ahhoz, hogy mindenki tudja, a halálból vissza-visszalátogató gyilkos egy kétségbeesett kislány, Samara szelleme, a szóban forgó film pedig nem más, mint A kör. De melyik a jobb? A remake vagy az eredeti?