árverés

Csontváry titokzatos képét árverezik el a Virág Judit Galériában

Magyarország egyik legtitokzatosabb festőjének képe kerül kalapács alá a Virág Judit Galéria téli aukcióján. Csontváry Kosztka Tivadar Pirosruhás gyermek című képének modelljét a mai napig nem sikerült azonosítani, az azonban biztos, hogy az illető rendkívül szuggesztíven néz az őt figyelők szemébe.

Budapesten licitálhatunk a képre, amelyből a Napkirály is akart egy sajátot

A nemzetközi ár alatt szerezhetjük meg december elején az itáliai barokk egyik remekművét: a BÁV Art 84. Művészeti Aukcióján 8,5 milliós kikiáltási árról indul Francesco Solimena Az uralkodás allegóriája című festménye, melynek egyik változata az ezredfordulón csaknem harmincmillió forintért kelt el.

Megtetszett neki a portré, de fogalma sem volt, hogy eredeti Munkácsy

A képet egy párizsi galéria kirakatában pillantotta meg a mostani tulajdonos dédnagyanyja: generációkon keresztül a család tulajdonában maradt, és nem is sejtették, hogy mekkora értéket képvisel.

A magyar festők krémje a Kieselbach karácsonyi árverésén

A Kieselbach Galéria december 10-én megrendezendő 266 tételes téli árverése igazi sztárparádét vonultat fel.

Eredeti Tiziano várja új tulajdonosát a Nagyházi Galéria aukcióján

Tiziano Bűnbánó Magdolnájának egyik változatát is árverésre bocsátja a Nagyházi Galéria és Aukciósház december 10. és 14. között a Régi mesterek és 19-20. századi festmények aukcióján Budapesten.

Több mint egymillió fontért kelt el George Harrison gitárja

A hangszert a kikiáltási ár kétszereséért vitte el a győztes telefonos licitáló.

Több mint hatmillió dollárért vettek meg egy falra ragasztott banánt

Egy szerda esti New York-i árverésen a becsüsi jutalékkal együtt 6,2 millió dollárért kelt el egy szigetelőszalaggal a fehér falra ragasztott banán, Maurizio Cattelan világhírű olasz művész alkotása.

Ilyen drágán még nem kelt el Magritte-festmény

Rekordáron, 121 millió dollárért (47 milliárd forintért) kelt el kedden egy New York-i művészeti árverésen René Magritte belga szürrealista művész (1898–1967) egyik olajfestménye.

Gazdag és sokszínű kínálattal vár a Freyler Galéria Téli Aukciója

Rendkívül gazdag és sokszínű kínálattal várja az érdeklődőket a Freyler Galéria Téli Aukciója december 1-jén a Mystery Hotel Budapestben. Az esemény egyik fő szenzációja Ziffer Sándor A Luxembourg Párisban című százmillió forintra becsült remekműve, de mellette olyan kiemelkedő alkotók munkái is kalapács alá kerülnek, mint Berény Róbert, Kádár Béla és Rippl-Rónai József.

Több mint másfél millió fontot ér ma a Titanic túlélőinek ajándéka

Rekordösszegért árverezték el Angliában azt az arany zsebórát, amelyet a Carpathia utasszállító hajó kapitányának ajándékozott az 1912-ben elsüllyedt Titanic három leggazdagabb utasának özvegye a túlélők megmentéséért.

A becsült ár duplájáért kelt el a Mária Antóniához köthető gyémánt nyakék

Az előzetesen becsült ár duplájáért, 4,26 millió svájci frankért (1,9 milliárd forintért) kelt el szerdán egy genfi árverésen az a gyémántokkal díszített nyakék, amelynek története Mária Antónia francia királynéhoz köthető. Az ázsiai magángyűjtő által árverésre bocsátott György korabeli, háromszáz karátos ékszerért hosszú licitharc folyt.

Záporoztak a milliók a világ negyedik Zsolnay-aukcióján

Sok hazai és nemzetközi licitet hozott a Virág Judit Galéria negyedik Zsolnay-aukciója, ahol egy gyümölcstál a tavalyi aukción beállított világrekorddal megegyező 28 millió forintért kelt el. 20 millió forintot fizettek egy gyümölcsszedő nőket ábrázoló óriásvázáért is. Az aukció estéjén 16 millióig kúszott az éjszakai panorámaképes váza ára, egy leopárdmintás Zsolnay pedig 15 milliót ért.

Nosztalgiázásra hívnak ezek a plakátok

Játszani is engedd címmel november 13-án a Marczibányi Téri Művelődési Központban nyíló kiállítás gyermek- és ifjúsági plakátokat mutat be az 1960-as évektől egészen a rendszerváltásig.

Először kelt el egy humanoid robot által készített műalkotás aukción

Több mint egymillió dollárért (389 millió forintért) kelt el csütörtökön a Sotheby's New York-i árverésén Alan Turing portréja, amelyet az Ai-Da nevű humanoid robot készített.

Franciaországban marad a New York-i Szabadság-szobor makettje

Franciaországban marad a New York-i Szabadság-szobor Auguste Bartholdi által készített makettje egy mecénásnak köszönhetően, aki elérte, hogy ne kerüljön árverésre – közölte a makettet „megmentő” Socomec elzászi vállalat.

Vera Molnar és Reigl Judit műveire licitálhatunk a Virág Judit Galériában

Története legnagyobb kortárs árverésére készül a kortárs aukció műfaját itthon meghonosító Virág Judit Galéria. Az eseményt két nemzetközi világsztár, Vera Molnar és Reigl Judit egy-egy alkotása fémjelzi. A galéria bejelentette azt is, hogy az árverésen kalapács alá kerül a Hoffmann-gyűjtemény 72 darabja.