Balla Demeter
Aki képekkel mondta el azt, amit szavakkal nem lehetett – 95 éves lenne Balla Demeter fotográfus
Balla Demeter (1931–2017), a második világháború utáni magyar fotográfia egyik meghatározó alakja idén májusban lett volna kilencvenöt éves. Az évforduló alkalmából Hegyi Zsolttal, Balla egykori tanítványával és mentoráltjával, a hagyaték jogörökösével idéztük fel a fotográfus alakját, aki még az utolsó napjaiban is fejben komponált képeket az ablakon beszűrődő fényben.
November 5-én történt
„A riporternél az empátia, a tolerancia alapkövetelmény, amint az kéne legyen a civil életben is” – vallja a ma kilencvenharmadik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas újságíró, sportriporter, szerkesztő, Vitray Tamás, akinek olyan emlékezetes tévéműsorok fűződnek a nevéhez, mint az Ötszemközt, a Kapcsoltam, a Csak ülök és mesélek, a Telefere és a Hogy is van ez?.
November 5-én történt
1983. november 5-én ismeretlenek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, ahonnan hét felbecsülhetetlen értékű festményt loptak el. Az évszázad bűnügyeként elhíresült eset végül szerencsésen végződött, a tetteseket elfogták, és a képek is visszakerültek a helyükre.