Bárdos Lajos

Október 1-jén történt

„A tehetséges ember minden korban megtalálja a helyét, és azért dolgozik, hogy elérjen valamit a pályán. Aki csak langyosan közelíti meg a szakmáját, az annyit is kap vissza, és nem sírhat, ha aztán nem döngeti a csúcsokat” – fogalmazta a ma nyolcvanegyedik születésnapját ünneplő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Molnár Piroska, akit többek között a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Katona József Színház és a Thália Színház előadásaiban, illetve a Szabadesés, A nagy füzet, a Kínai védelem, a Taxidermia és a Liza, a rókatündér című filmekben láthattunk.

November 18-án történt

„Amikor az ember valami olyat alkot, amitől felcsillan a szeme, akkor azt folytatni kell. Ha jól csináljuk, abból születnek meg a kiemelkedő, meghatározó slágerek” – fogalmazta a 2020. november 18-án elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas billentyűs, zeneszerző, Benkő László, aki amellett, hogy a legendás Omega zenekar oszlopos tagja volt, hosszú pályafutása alatt számos szólóalbumot is megjelentetett.

Október 1-jén történt

„Számomra a rendezés olyan, mint a zeneszerzés. A zeneszerző sem áll úgy a zenekar elé, hogy még nincs ötletem, gyerünk, improvizáljunk. A hatalmas előkészületek után kész koncepcióval állok a stáb elé” – mondta a ma nyolcvankettedik születésnapját ünneplő ötszörös César-díjas francia filmrendező, forgatókönyvíró és producer, Jean-Jacques Annaud, A Medve, A szerető, a Hét év Tibetben, A tűz háborúja és az Ellenség a kapuknál alkotója.

A száz éve született Szőnyi Erzsébet zeneszerzőre emlékeznek Szegeden

Egész napos emléküléssel és hangversennyel emlékeznek a száz éve született és öt éve elhunyt Szőnyi Erzsébet zeneszerzőre, zenepedagógusra, karnagyra, a nemzet művészére, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjára november 9-én Szegeden.

Az Éneklő Ifjúság mozgalom megálmodója cirka 600 művet komponált

Bárdos Lajos Kossuth-díjas zeneszerző, karnagy, zenepedagógus, az Éneklő Ifjúság mozgalom megszervezője, Kodály és Bartók mellett világszerte a legtöbbet énekelt magyar kórusszerző százhuszonöt éve, 1899. október 1-jén született Budapesten.

November 18-án történt

Ma ünnepli 55. születésnapját Owen Wilson amerikai filmszínész, humorista, forgatókönyvíró. Mások mellett szerepelt Wes Anderson Grand Budapest Hotel című filmjében, Woody Allen Éjfélkor Párizsban című romantikus vígjátékában, az Ünneprontók ünnepében és az Éjszaka a múzeumban filmsorozatban is.