Budapest Debut Film Forum

Elsőfilmesek pitchelik film- és sorozatterveiket Budapesten

December 3-án veszi kezdetét a Budapest Debut Film Forum (BDFF). A négynapos eseménysorozat célja, hogy az elsőfilmes rendezők és producerek bemutathassák projektjeiket, és tapasztalatokat cserélhessenek az európai, elsősorban a visegrádi régióból érkező kollégáikkal.

Megvannak a Budapest Debut Film Forum nyertesei

A Budapest Debut Film Forum filmes díját és a fődíjat a Lady Sunshine című magyar filmterv nyerte el, a legjobb sorozat díját a litván Cold című projekt vihette haza.

Hétfőn kezdődik a Budapest Debut Film Forum

Teljessé vált a 2023-as Budapest Debut Film Forum programja, amelyet március 27. és 31. között rendeznek meg a margitszigeti Kristály Színtérben.

Márciusban érkezik a Budapest Debut Film Forum

A Friss Hús ötödik alkalommal is megrendezi első filmes fórumát március 27. és 31. között. Február 20-ig várják a film- és sorozatterveket.

Március végén rendezik a Budapest Debut Film Forumot

2022-ben ismét jelentkezik a Friss Hús elsőfilmes fóruma: várják a film- és sorozatterveket.

Két magyar projekt a Budapest Debut Film Forumon

A tavaly cannes-ban versenyző Moldovai Katalin egész estés filmterve, a Teljes napfogyatkozás és Nagy Bori Nincs itt semmi látnivaló című munkája is a nyolc filmterv között van, amelyeket beválogattak a nemzetközi Budapest Debut Film Forum elsőfilmes találkozó fejlesztési workshopjára.