Csárdáskirálynő

Nyáron is vár a színház!

Kezdődnek a Szivárványos Nyári Színházi Esték Kaposváron! A rendezvénysorozat júniusban és júliusban öt csütörtökön kínál színvonalas szórakozást az érdeklődőknek. A nyári színháznak köszönhetően olyan kiváló művészek érkeznek Kaposvárra, mint Gálvölgyi János, Kovács Patrícia, Nagy Sándor, Szalma Tamás, Ivancsics lona és Xantus Barbara.

Húzzad csak kivilágos virradatig

Mi is az az operett? Humor, komikum, gúny, tánc és fülbemászó dallamok találkozása. Olyan műfaj, amely felüdülést és örömöt csempész a hétköznapokba. Nem utolsó sorban pedig a magyar művészet hirdetője, hiszen Lehár Ferenc és Kálmán Imre műveit világszerte játszották a színpadokon. Ezért is ünnepeljük október 24-én, Kálmán Imre születésnapján és Lehár Ferenc halálának évfordulóján a Magyar Operett Napját.

Szobrot állítottak a nagyasszonynak

A százéves Csárdáskirálynő című operettre való emlékezéssorozat egyik állomásaként Honthy Hannának, a primadonnák primadonnájának egész alakos bronzszobrát avatták fel a Budapesti Operettszínház nézőtéri társalgójának téli kertjében. „Biztos vagyok benne, hogy Honthy Hanna neve száz év múlva is fent fog maradni” – mondta Kerényi Miklós Gábor, a teátrum művészeti vezetője.