Czene Márta
Az egész művészetem arról szól, hogyan tudom magam függetleníteni az örökségemtől
Zugló csendes, barátságos részébe érkezem. Czene Márta festőművészhez igyekszem, aki nagyapja, Czene Béla egykori műtermében él és dolgozik. Mint mondja, ellentmondásos a viszonya ezzel a helyzettel.
Honnan jöttünk, kik vagyunk, hová tartunk?
Petrányi Zsolt izgalmas kurátori koncepciójában valósult meg a debreceni MODEM Eredet című kiállítása, amely a 21. század nézőpontjából, kortárs magyar képzőművészek segítségével értelmezi a Biblia első könyveit, az emberiség őstörténetét.
Nádas Alexandra kapta a Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, Nagy Gábort életműdíjjal tüntették ki
Nádas Alexandra képzőművész vehette át a 70. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, a kiállítás történetében immár hatodik alkalommal odaítélt életműdíjat pedig Nagy Gábor festőművész kapta szombaton az Alföldi Galériában.
„Vigyázat! Törékeny!” – Popovics Viktória művészettörténész a nőművészetről és a Ludwig Múzeum készülő kiállításáról
A nőművészet fogalma nem női művészetet vagy női művészeket takar csupán. Popovics Viktória főként közép- és kelet-európai vonatkozásban foglalkozik a témával, az anyaság, a gondoskodás aspektusaival. Ez utóbbi lesz témája a Ludwig Múzeum ősszel nyíló, több szempontból is rendhagyó kiállításának.
Tárlatvezetés Czene Márta: Ez nem az én testem című kiállításán az Inda Galériában
A tárlaton Révész Emese művészettörténész vezeti végig az érdeklődőket március 29-én.
Személyesen – Czene Márta festőművész
Festmények, melyeken élesen elváló jelenetek, képkockák villannak fel, akárcsak egy filmben. Az éles fények részleteket emelnek ki és sejtetnek a kompozíciókból, melyek összeérnek a nézők gondolataival. Czene Márta a képeken keresztül személyes háttértörténeteit, inspirációit és emlékekeit osztja meg velünk.
Czene Márta kapta a XVIII. Táblaképfestészeti Biennálé fődíját
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerését Homályosan című munkájával érdemelte ki.