Dénes Viktor
Tizenhárom magyar filmes lett az Európai Filmakadémia tagja
A 770 új tag között tíz magyarországi és három erdélyi magyar alkotó szerepel, ők mindannyian szavazhatnak az Európai Filmdíj különböző kategóriáiban.
Rozsda lovag kalandjai folytatódnak az Operettszínházban
Javában zajlanak Jörg Hilbert és Felix Janosa Rozsda lovag és a kísértet című családi musicaljének próbái a Budapesti Operettszínházban. A május 18-án debütáló előadás Bozsik Yvette rendezésében, Vati Tamás díszletével, valamint Berzsenyi Krisztina jelmeztervező kosztümjeivel kerül színre.
November 13-án történt
1895-ben ezen a napon született Bernáth Aurél kétszeres Kossuth-díjas magyar festőművész, grafikus, művészpedagógus és művészeti író. Élete egyik fő művének az 1927-ben befejezett Riviéra című festményt tartják, amely megvalósította a modern hagyomány és az avantgárd törekvések szintézisét.
Július végén Lehár Ferenc előtt tiszteleg a Budapesti Operettszínház
A Budapesti Operettszínház július 27-én a komáromi Monostori Erődben ad gálakoncertet, amelyen megidézi a város híres szülöttét, Lehár Ferencet. Olyan klasszikus operettek dallamai csendülnek fel az est során, mint A víg özvegy, A mosoly országa, a Luxemburg grófja vagy a Cigányszerelem.
November 13-án történt
1976-ban ezen a napon halt meg Rotschild Klára, „a vörös divatdiktátor” (képünkön). Sikereihez a biztos szakmai alapok, a sajtó- és társadalmi kapcsolatok, a teljesítmény, a kor „influenszerei”, a maga táplálta mítosz és a párizsi divatházakhoz képest alacsonyabb árazása egyaránt hozzásegítették.
Műanyag helyett életteli történet
Interjú Dénes Viktor színész-rendezővel. Bach Phoebus és Pánját a Gödöllői Királyi Kastélyban mutatják be.