Dér Asia

Stork Natasa, Dér Asia és Csuja László zsűrizi az ELTE Szemle filmjeit

Az első kiadás sikere után visszatér az ELTE hallgatóinak filmfesztiválja. A második ELTE Szemle április 29. és május 2. között zajlik majd a Stúdió K-ban és a Puskin Moziban.

Tony Curtis özvegye is zsűrizett a Szalkai Moziban

Hagyománnyá válhat az első Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet Mátészalka önkormányzata, a Magyar Hollywood Tanács és az Origo Film Group Zrt. szervezett meg a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Szalkai Moziban.

Túl közel

Mi döntünk-e egy halálos betegséghez való viszonyunkról, vagy tehetetlenek vagyunk ez ügyben, mert a szörnyű hír és következményei nem hagynak számunkra mozgásteret? Dér Asia az életerő diadaláról forgatott filmet, és hőse roppant imponáló karakter – de utánacsinálni talán senki sem tudná.

Január 4-től látható a mozikban a Nem halok meg

Dér Asia legújabb dokumentumfilmje, a Nem halok meg egyszerre mutatja be egy halálos beteg, de nem elkeseredett ember testi és lelki vívódásait.

Negyven alkotás látható a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában

Negyven alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden kezdődő versenyprogramjában.

Két magyar film is bekerült a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába

Két magyar elsőfilm is versenyez a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon: a dokumentumfilmek versenyében lesz a nemzetközi premierje Dér Asia Nem halok meg című alkotásának, Moldovai Katalin Elfogy a levegő című drámája pedig az elsőfilmes versenybe kapott meghívást az október 6-án kezdődő szemlére.

Mozi a múzeumban – A magunk módjára üvölteni

Dér Asia Kassák-dokumentumfilmjét, A magunk módjára üvöltenit vetítik november 26-án, szombaton a Kassák Múzeumban.

Dér Asia dokumentumfilm-projektje meghívást kapott a Cannes Docs fórumra

A cannes-i filmvásár Cannes Docs szakmai programjába kapott meghívást Dér Asia Nem haltam meg című dokumentumfilm-projektje, mely a Nemzeti Filmintézet Inkubátor-programjában készül, és jövőre lesz látható.