Enyedi Ildikó
Magyar siker Berlinben
„A főszereplők egyszerű emberek, ez egy egyszerű film” – jegyezte meg filmjéről Enyedi Ildikó rendező, miután február 10-én bemutatták azt a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Alkotását hatalmas tapssal és ovációval fogadta a közönség. A Testről és lélekről című film a legjobb 18 között versenyez a fődíjért, az Arany Medvéért. BERLINBŐL JELENTJÜK.
A testről és a lélekről
A Cannes-ban Arany Kamera-díjat nyert Az én XX. századom, a Bűvös Vadász, a Simon mágus, valamint a nagysikerű Terápia című tévésorozat alkotója, Enyedi Ildikó hosszú szünet után ismét nagyjátékfilmet rendezett. A testről és a lélekről 2017 tavaszán kerül a hazai mozikba az Inforg – M&M Film gyártásában, a Mozinet forgalmazásában.