évforduló
Chopint elküldte az első zenetanára
Százhetvenöt éve, 1849. október 17-én, mindössze 39 évesen halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric François) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel romantikus zeneszerző, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze.
Október 17-én történt
Ma van az egri vár napja. Az egykori püspökvár romjaira épült erődítményhez fűződő leghíresebb történelmi esemény az 1552-es ostrom, amikor a várvédők Dobó István kapitány parancsnoksága alatt visszaverték az Oszmán Birodalom túlerőben lévő seregét.
A modernek előfutárát a kortársai börtönbe zárták
Oscar Wilde ír drámaíró, költő százhetven éve, 1854. október 16-án született
Október 16-án történt
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. október 16-án, a kudarcba fulladt kiugrási kísérlet utáni napon a németek által fia életével megzsarolt Horthy Miklós, aki 1920 márciusa óta volt Magyarország kormányzója, a nyilasok vezetőjét, Szálasi Ferencet nevezte ki miniszterelnökké, majd lemondott.
Október 15-én történt
1982-ben ezen a napon kezdte meg működését az újonnan létrejött budapesti Katona József Színház. A nyitó előadáson Csehov ritkán játszott komédiája, A manó került színre. Rövid idő alatt a Katona a főváros meghatározó színháza lett.
Október 14-én történt
1942-ben ezen a napon született Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, a modern magyar irodalom egyik meghatározó alakja. Fényképész szakmunkásként dolgozott, majd 1967-ben jelent meg első kisregénye, A Biblia. 1986-ban került az olvasókhoz monumentális nagyregénye, az írói ábrázolásmódot megújító Emlékiratok könyve, amelyen 1973-tól dolgozott.
Október 13-án történt
1893-ban ezen a napon kezdődött meg Budapesten a közcélú villamosenergia-szolgáltatás. A történelmi Magyarországon 1884 novemberében Temesváron helyezték üzembe az első villamosenergia-fejlesztő telepet, majd 1888-ban Mátészalkán indult meg az áramszolgáltatás – ugyanakkor, mint Párizsban.
Ez a Nobel-díjas francia író Proustra és Adyra is hatott
Anatole France Nobel-díjas francia író, költő, akadémikus száz éve, 1924. október 12-én halt meg.
Október 12-én történt
1885-ben ezen a napon kezdődött meg az Országház építése a budapesti Tömő (ma Kossuth Lajos) téren. A Steindl Imre tervezte neogótikus épületet százhúsz évvel ezelőtt, 1904-ben adták át. Az Országház Európa második, a világ harmadik legnagyobb parlamenti épülete.
Október 11-én történt
1908-ban ezen a napon nyílt meg a szombathelyi Savaria Múzeum, az egyik legnagyobb és legrégebbi múltra visszatekintő vidéki kiállítóhely. Az intézmény nagyszámú római kori leletet mondhat magáénak, régészeti, néprajzi, történeti és természettudományi gyűjteményeiben pedig mintegy félmillió tárgyat őriznek.
Kakasülőn látta a Toldit, Lear királyként lett halhatatlan
Százhetven éve, 1854. október 10-én született Szacsvay Imre színész, a Nemzeti Színház örökös tagja, aki leginkább Shakespeare-szerepekben nyújtott emlékezetes alakítást.
Október 10-én történt
1903. október 10-én adták át a forgalomnak a budapesti Erzsébet hidat, amelyet 1945-ben a visszavonuló német katonák felrobbantottak. Újjáépítését 1964-ben fejezték be, ekkor nyerte el mai formáját az átkelő.
Magunktól választjuk a poklot, de nem biztos, hogy kitörhetünk belőle
Nyolcvan éve, hogy Jean-Paul Sartre egyik legismertebb tézisdrámáját, a Zárt tárgyalást bemutatták. Magyar Miklós esszéjét ajánljuk.
Guillermo del Toro rémségek tárát zúdította ránk
Az Oscar- és Golden Globe-díjas mexikói filmrendező, producer és forgatókönyvíró október 9-én tölti be hatvanadik életévét.
Október 9-én történt
1940-ben ezen a napon született John Lennon angol zenész, a Beatles együttes tagja, a rockzene történetének egyik legnagyobb hatású személyisége, aki nemcsak zenéjével, hanem politikai szerepvállalásával is milliókra hatott.
Nem csak a magassága miatt emelkedik ki a hollywoodi színésznők közül
Sigourney Weaver Golden Globe-díjas amerikai filmszínésznő, az Alien-filmek sztárja október 8-án ünnepli hetvenötödik születésnapját.