évforduló

Rekordrövid karrierből máig tartó legenda – 70 éve halt meg James Dean

Hetven éve, 1955. szeptember 30-án halt meg James Dean amerikai filmszínész, a kiábrándult „lázadó ifjúság” jelképe, egy nemzedék bálványa, az Édentől keletre, a Haragban a világgal és az Óriás című filmek főszereplője.

Szeptember 30-án történt

Ma ünnepli hatvanegyedik születésnapját Monica Bellucci olasz színésznő, aki modellként kezdte pályafutását, első szerepét pedig Dino Risi 1990-es Élet a gyermekeimmel című tévéfilmjében játszotta. Az első sikert az 1992-es Drakula című film, míg a nemzetközi ismertséget Giuseppe Tornatore Maléna című alkotása hozta meg számára. Azóta többek között a Visszafordíthatatlan, a Ne nézz vissza! és a Második nekifutás című filmekben láthattuk.

Jerry Lee Lewis élete maga volt a rock and roll

Kilencven éve, 1935. szeptember 29-én született az amerikai rock and roll egyik legendája, a botrányairól is ismert Jerry Lee Lewis. A később a country műfajába is elkalandozó énekes-zongoristát nevezték a szülők rémének és gyilkosnak is, igaz, ez utóbbi kitételt azért ragasztották rá, mert gyors ütemben fogyasztotta a zongorákat. A hangszert állva, ülve, sőt cipősarkával is püfölte, még arra is volt példa, hogy az előadás végén felgyújtotta.

Szeptember 29-én történt

„Egy titka van az életnek, egy módon lehet túlélni: soha nem szabad hagyni, hogy feldühítsenek. Ne mérgelődj semmin, soha” – állította a 2010. szeptember 29-én elhunyt magyar származású amerikai filmszínész, Tony Curtis, akit többek között a Van, aki forrón szereti, a Megbilincseltek, A bostoni fojtogató és az Azok a csodálatos férfiak című filmekben és a Minden lében két kanál című sorozatban láthattunk.

Tompa Mihály a legsötétebb időkben vált a nemzet vigasztalójává

A „gömöri remete”, a lant és a biblia mestere, nehéz sorból emelkedett a legnagyobbak közé: élete és munkássága elválaszthatatlanul összeforrt a nemzet sorsával.

Szeptember 28-án történt

1946. szeptember 28-án született Benedek Miklós Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, akit többek között a Nemzeti Színház és a Katona József Színház előadásaiban, illetve A Pogány Madonna, a Szeleburdi vakáció, A három testőr Afrikában és a Sorstalanság című filmekben láthattunk. A 2024-ben elhunyt művész játékát rendkívüli stílusérzék és sajátosan fanyar humor jellemezte.

Szeptember 27-én történt

„Hogy milyennek látom önmagamat? Nem vagyok se szép, se csúnya, se okos, se buta, csupán vérbeli színésznő vagyok, aki ilyenné és olyanná is formálható, alakítható a színpadon” – fogalmazta az 1986. szeptember 27-én elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Ruttkai Éva, akit többek között a Történelmi magánügyek, a Butaságom története és A fantasztikus nagynéni című filmekben láthattunk.

Játszhatatlannak ítélték Bartók Béla egyetlen operáját

Nyolcvan éve, 1945. szeptember 26-án hunyt el New Yorkban Bartók Béla, a múlt század egyik legnagyobb komponistája, népzenekutató, zongoraművész, zenepedagógus, a Cantata Profana, az Allegro barbaro, A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin szerzője.

Százhúsz éve reformálta meg a fizikát Einstein

Százhúsz éve, 1905. szeptember 26-án jelent meg Albert Einstein speciális relativitáselmélete, a newtoni fizikát meghaladó dolgozat alapjában változtatta meg felfogásunkat a világegyetemről.

Szeptember 26-án történt

1943. szeptember 26-án született Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas énekes, basszusgitáros, zeneszerző, az Illés, majd a Fonográf tagja. A 2024-ben elhunyt művész számos dal szerzője volt, ő írta többek között Koncz Zsuzsa Miszter Alkohol és az Illés Sárika című számát, de szólólemeze is megjelent Lökd ide a …! címmel. A zene mellett a vasútmodellezés volt a szenvedélye, Szörényi Szabolcs forgalmista birodalma címmel portréfilm is készült róla.

Amikor a szombat is a hétvége része lett

Kilencvenkilenc éve, 1926. szeptember 25-én vezették be Henry Ford gyáraiban a heti ötnapos munkaidőt, így már csak hétfőtől péntekig dolgoztak az autógyári munkások.

Szeptember 25-én történt

„A színészeket azért fizetik, hogy önzőek és egocentrikusak legyenek” – fogalmazta a ma nyolcvanegy éves Oscar- és többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész, producer, Michael Douglas, akit olyan feledhetetlen alkotásokban láthattunk, mint a Fekete eső, a Tőzsdecápák, a Végzetes vonzerő, az Elemi ösztön, az Összeomlás és a Rózsák háborúja.

Szeptember 24-én történt

Szeptember 24-én ünnepli nyolcvankilencedik születésnapját Pásztor Erzsi Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművész, a Soproni Petőfi Színház, a Turay Ida Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akit színpadi szerepei mellett számos játék- és tévéfilmben is láthattunk. A Veri az ördög a feleségét című film főszerepében az 1945 utáni magyar filmtörténet egyik legnagyobb alakítását nyújtotta.

Szeptember 23-án történt

Ma ünnepli hetvenhatodik születésnapját Bruce Springsteen Oscar-díjas amerikai zeneszerző, többszörös Grammy-díjas rockzenész, énekes, gitáros, aki eddig több mint százhúszmillió lemezt adott el világszerte, és akinek olyan világslágerek fűződnek a nevéhez, mint a Born to Run, az Atlantic City, a Born in the U.S.A., a Dancing in the Dark, a Streets of Philadelphia, illetve a Radio Nowhere.

Szeptember 22-én történt

„Ha nincs más, akkor három szöggel és egy dróttal is tudunk filmet csinálni” – vallotta a 2019. szeptember 22-én elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, Sára Sándor. A Magyar Mozgókép Mestere címmel kitüntetett művész nevéhez olyan kitűnő filmek fűződnek, mint a 80 huszár, a Feldobott kő, a Holnap lesz fácán és a Tüske a köröm alatt.

Szirtes Ági nyakig homokban is uralta a színpadot

Szeptember 21-én ünnepli hetvenedik születésnapját Szirtes Ági Kossuth-díjas színésznő, a budapesti Katona József Színház alapító tagja, akit színpadi szerepei mellett olyan emlékezetes filmekben is láthattunk, mint a Falfúró, a Roncsfilm, A londoni férfi, a Zárójelentés és A koppányi aga testamentuma.