évforduló

Március 22-én történt

Éppen hatvan éve, 1963. március 22-én jelent meg a The Beatles első albuma, 1986-ban pedig ezen a napon adta első koncertjét a 100 Tagú Cigányzenekar.

Március 21-én történt

Március 21-e a bábszínház és a költészet világnapja, az erdők nemzetközi napja, valamint rasszizmus elleni világnap. Ezen a napon született Johann Sebastian Bach 1685-ben, Kassák Lajos 1887-ben.

Március 20-án történt

Március 20-a a tavaszi napéjegyenlőség napja, a csillagászati tavasz kezdete, a boldogság nemzetközi napja, 1981-ben pedig ezen a napon kezdődött az első Budapesti Tavaszi Fesztivál.

Március 19-én történt

Március 19-én született Szécsi Pál 1944-ben, 1960-ban ezen a napon jelent meg Bob Dylan első lemeze, és tíz éve ekkor kezdte meg munkáját az egyház fejeként Ferenc pápa.

Március 18-án történt

1963-ban ezen a napon mutatkozott be a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Zeneakadémián. Március 18-a emellett a „zsákban meleget hozó” három nevezetes tavaszi névnap: Sándor, József, Benedek első napja. A néphit szerint, ha ekkor süt a nap, hosszú, meleg nyár várható, ha nem, akkor hosszú, lucskos ősz.

Miskolcon egész évben a kultúrát ünneplik

2023-ban több jeles évfordulót is ünnepel a város. A Csodamalom Bábszínház a 30., a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 60., a Miskolci Nemzeti Színház pedig 200. évfordulóját ünnepli idén, így a 2023-as év Miskolc városában valóban a kultúra jegyében telik, igazán különleges vendégekkel.

Március 17-én történt

1874-ben ezen a napon jött világra Kincsem, a legyőzhetetlen magyar csodakanca, aki ötvennégy versenyének mindegyikét megnyerte. Március 17-én született Orosz Adél balett-táncos 1938-ban, Voith Ági és Bodnár Erika színművészek pedig 1944-ben és 1948-ban.

Kassák Lajos és Nyáry Krisztián írásain keresztül ismerhetjük meg Egry Józsefet, a Balaton festőjét

A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretein belül, Egry József születésének 140. évfordulója alkalmából nagyszabású kiállítást szervez.

Március 16-án történt

1764-ben Szentpéterváron ezen a napon alapították meg a világ egyik legnagyobb múzeumát, az Ermitázst. Március 16-án született Isabelle Huppert 1953-ban, Kaszás Attila 1960-ban.

Vándorszínészek emlékeztek Petőfire Debrecenben

Március 15-én a város színházi hagyományait felelevenítő vonulással idézték fel a korszakot, amikor Petőfi Sándor megpróbálkozott a vándorszínészi léttel. A kompánia a vármegyeházánál és a Régi Városházánál is rövid előadással szórakoztatta a nagyérdeműt a hideg szélben és szemerkélő esőben.

Március 15-én történt

Március 15-e nemzeti ünnepünk, a magyar sajtó napja, de ekkor nyílt meg 2002-ben Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményével az új budapesti Nemzeti Színház is.

Március 14-én történt

1914. március 14-én nyílt meg az Astoria szálló.

Március 13-án történt

1838. mácius 13-án a Duna elöntötte Pestet. A várost romba döntő és 153 halálos áldozatot követelő árvíz csak március 18-án ért véget.

Egész éves eseménysorozattal ünneplik a százéves szerencsi csokoládét

A szerencsi csokoládégyár alapításának századik évfordulója alkalmából egész éven át tartó eseménysorozattal emlékeznek meg az ország egyik legismertebb édességéről Szerencsen.

Március 12-én történt

E napon született Moldova György író 1934-ben, Dienes Gábor festőművész 1948-ban, Borza Teréz iparművész pedig 1953-ban. 1999-ben ezen a napon lett Magyarország a NATO teljes jogú tagja.

Március 11-én történt

1851-ben ekkor mutatták be Verdi Rigolettóját, ezen a napon született Bánhidi László 1906-ban, 2004 óta pedig március 11-e a terrorizmus áldozatainak európai emléknapja.