évforduló

Május 27-én történt

Ma van a csíksomlyói búcsú napja, a székelyek középkori eredetű fogadalmi zarándoklata, amely 1990 óta az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált.

Jimmie Rodgers, a countryzene atyja

Száz éve, 1933. május 26-án alig 35 évesen halt meg Jimmie Rodgers amerikai énekes, gitáros, aki olyan előadókra volt hatással, mint Johnny Cash, Bob Dylan vagy George Harrison.

Május 26-án történt

Ezen a napon született 1926-ban Miles Davis amerikai trombitás, a jazz egyik legnagyobb hatású alakja, 1980-ban pedig a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén útnak indult a világűrbe Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós.

Május 25-én történt

Kr. e. 240-ben kínai csillagászok első alkalommal tettek említést a Halley-üstökösről, 1869-ben Bécsben megnyitották az operaházat, 2002-ben pedig Erőss Zsolt első magyarként jutott fel a világ legmagasabb hegycsúcsára, a Mount Everestre.

Cseres Tibor, történelmünk sorsfordító időszakainak krónikása

Harminc éve, 1993. május 24-én hunyt el Cseres Tibor Kossuth- és háromszoros József Attila-díjas író, a Hideg napok című regény szerzője.

New York jelképe, a Brooklyn híd

Száznegyven éve, 1883. május 24-én adták át a világ első acélkábeles függőhídját, a New York jelképévé vált Brooklyn hidat.

Május 24-én történt

1908-ban Budapesten felavatták Vörösmarty Mihály szobrát, Kallós Ede és Telcs Ede alkotását az akkori Gizella, a mai Vörösmarty téren.

Ternovszky Béla: „A közösségben létezés életformája volt számomra otthonos mindig is”

Május 23-án tölti be nyolcvanadik életévét Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, minden idők egyik legsikeresebb magyar animációs filmje, a Macskafogó alkotója.

Május 23-án történt

1990-ben ezen a napon választotta Antall Józsefet miniszterelnöknek az Országgyűlés, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első kormányfője.

Május 22-én történt

1856-ban Pavel Tretyakov moszkvai kereskedő ezen a napon vásárolta meg gyűjteményének első darabját, megvetve az orosz képzőművészet legjelentősebb múzeumának alapját. 1813-ban megszületett Richard Wagner, 1907-ben pedig Laurence Olivier Oscar-díjas angol színész, rendező.

A zene az, amitől a csend telített lesz – Sipos Mihály matematikus, zenész

1948. május 21-én született Sipos Mihály népzenész, hegedűs, a Kossuth-díjas Muzsikás együttes alapító prímása.

Május 21-én történt

Ma van Szeged napja annak emlékére, hogy 1719. május 21-én látta el kézjegyével III. Károly király a Szeged szabad királyi városi jogállását megerősítő oklevelet.

Május 20-án történt

Vasco da Gama portugál hajós 1498-ban ezen a napon érte el – Afrikát megkerülve – Kálikutot, a dél-indiai kereskedelem akkor legfontosabb központját, s ezzel bebizonyította, hogy Indiába a tengeren át is vezet út. A képen a róla elnevezett híd Lisszabonban.

Május 19-én történt

Ma lenne 65 éves Bubik István színművész.

Május 18-án történt

Ma van Áldozócsütörtök (Mennybemenetel), valamint a növények napja és a Múzeumi világnap. 1883-ban ezen a napon született Walter Gropius német építész, iparművész, a Bauhaus alapítója. A képen az orosz festőművész, Vaszilij  Kandinskij és Jakobus Johannes Oud holland építész társaságában látható.

Ma lenne 80 éves Kóbor János, az Omega énekese

Május 17-én lenne nyolcvanéves Kóbor János, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Omega együttes alapító tagja, énekese, a zenekar ikonikus alakja, aki még vendégként sem szerepelt mások lemezein.