fegyver

A végvári vitéztől a digitális katonáig

A székesfehérvári Szent István Király Múzeum Rendházában nyár elején megnyílt Hadimustra című kiállítás olyan, mintha ideköltözött volna a hadtörténeti múzeum.

A kutyák fogyóeszköznek számítottak

Dr. Sánta Ákos történésszel a kora újkor vadászati kultúrájáról, a fegyverként használt állatokról és a fegyverkészítés zsákutcáiról beszélgetünk.

Közel kétmillió euróért keltek el el Napóleon pisztolyai

Napóleon pisztolyai 1,69 millió euróért (664 millió forintért) keltek el vasárnap a Párizs közelében lévő fontainebleau-i kastély mellett megrendezett árverésen – számolt be róla a BBC News.

Bűnösnek találták a kellékest, aki megtöltötte Alec Baldwin gyilkos fegyverét

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt másfél év börtönre ítélték hétfőn a Rust című western fegyverekért felelős kelléktárosát.

Meglepő feliratú golyókkal lőtték ellenségeiket a rómaiak

A lelet, amely feltehetőleg Julius Caesar második hispániai hadjáratának idejéből származik, igazi régészeti szenzációnak számít.

Még életében múzeumot kapott Mihail Kalasnyikov

Tíz éve, 2013. december 23-án hunyt el Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov, a világ legismertebb és legelterjedtebb kézifegyverének tervezője, akinek neve már életében közszó lett.