Fehér Béla
Június 1-jén történt
„Senki nem tud segíteni, amikor kimész a színpadra. Ez a világ legigazságosabb pályája, mert ha rossz vagy, a közönség megérzi, ha meg jó vagy, akkor támogatnak” – fogalmazta a ma hetvenkilencedik születésnapját ünneplő Jászai Mari-díjas színművész, Benkő Péter, akit többek között a Thália Színház, a József Attila Színház, a Turay Ida Színház és a Soproni Petőfi Színház előadásaiban, illetve A koppányi aga testamentuma, A fekete város, a Csínom Palkó, az Egri csillagok, a Julianus barát és a Különös házasság című filmekben láthattunk.
Meghalt Fehér Béla, a Kossuthkifli írója
Életének 77. évében meghalt Fehér Béla író, újságíró, a Magyar Nemzet korszakos tárcaírója. A családja által közzétett gyászjelentés szerint 2026. március 1-jén távozott végleg.
Öt film a hatvanöt éves Rudolf Pétertől
Válogatásunkban a ma hatvanöt éves Rudolf Pétertől ajánlunk öt filmet, melyek megmutatják, hogy van élet az Üvegtigris után – és előtt is.
Ne csak a világkonyha terén kergessük a Michelin-csillagot, hanem építsünk a saját hagyományainkra
Fehér Béla a szövegeiben megjelenő gasztronómiai elemekről, a regényeivel kapcsolatos félreértésekről és a magyar konyha történetében előforduló vándorhibákról.
Június 1-jén történt
1947-ben ezen a napon született Ronnie Wood gitáros, a Rolling Stones tagja. A zenész a 2000-es években komoly alkoholproblémákkal küzdött, ami miatt megbízhatatlanná vált, így a banda vezetője, Mick Jagger választás elé állította: vagy az ital, vagy a zene – Wood az utóbbi mellett döntött.