Figura Stúdió Színház

Hét erdélyi magyar és egy budapesti színház a bukaresti színházi seregszemlén

Az október 18. és 27. között zajló fesztivált az 1989-es rendszerváltozás és a romániai forradalom 30. évfordulójának szentelik.

A közönség is fellép

Ezúttal nem egy előre megírt darabot kell előadniuk, nem egy meghatározott szerepet kell alakítaniuk szigorú rendezői utasításokat követve a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház színészeinek. Egy olyan előadás készül, ahol helyben alakul ki a mű, és a nézők is fontos részei lesznek az alkotásnak.

Tánchét a hetes szám bűvöletében

A hetes szám bűvöletében rendezik meg november 17. és 24. között a hetedik Sissi Őszi Tánchetet – röviden SŐT7-et – a 7. kerületi Bethlen Téri Színházban, ahol hét estén át hét különböző társulat, együttes táncprodukcióit láthatja a közönség. A hagyományosan Erzsébet nap köré szervezett SŐT7 idén is a vidéki táncműhelyeket állítja középpontba.