film
Világhírű filmet készíteni Pesten
Újraindult a nemzetközi filmek forgatása Magyarországon. Tavaly a közvetlen filmgyártásra fordított összeg meghaladta a 164 milliárd forintot, ami 49 százalékos növekedés az előző évhez képest.
6 alkotás a ma 60 éves Antonio Banderastól
A talán legsikeresebb hollywoodi karriert befutó spanyol filmszínész, Antonio Banderas ma ünnepli hatvanadik születésnapját. Ebből az alkalomból 6 emlékezetes alakítását elevenítjük fel.
Kultfilmek a Mammuttetőn
Az ország egyik alternatív moziklubos formációja, a Budapest Rooftop Cinema augusztusban kultfilmekkel várja a filmrajongókat. Íme a kínálat.
5 film, amire várunk a nyáron
Egy darabig még tart a nyár, és szerencsére több film bemutatóját is beírhattuk a naptárunkba.
A művészet templomai: Impresszionista ritkaságok
A művészet templomai sorozat július 30-tól mozikba kerülő új része az impresszionizmus által elindított művészeti forradalom történetét beszéli el ötven, a nyilvánosság elől korábban elzárva tartott, rendkívül értékes festményen keresztül.
Sára Sándor klasszikusa Cannes-ban
Idén ötödik alkalommal válogatott be a Nemzeti Filmintézet által restaurált magyar filmet a cannes-i filmfesztivál „Cannes Classics” elnevezésű hivatalos programja.
Veszélyes lehet a fagyi – készül Szilágyi Fanni első mozifilmje
A Veszélyes lehet a fagyi a Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor Programjában készül, a főszerepekben Stork Natasa, Patkós Márton, Szabó Máté és Bódi Magdi lesz látható.
Ősszel indul a magyar filmek videótára
Júliusban – rendhagyó módon – autósmozival nyitott újra a Müpa, így bár a közönség még nem vehette birtokba a koncerttermet, a fellépők már élőben játszanak. Év végéig 17 magyar film forgatása indul el, ősztől pedig elérhető lesz a magyar filmek speciális Video on Demand csatornája. Káel Csabát, a Müpa vezérigazgatóját, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost kérdeztük.
Frankofón filmhónap online
Mától egy hónapon keresztül ingyenesen, regisztráció nézhetünk frankofón filmeket. Az eredeti nyelven elérhető alkotásokhoz több nyelven választható felirat, öt filmhez magyar is.
Összezárva – magyar rövidfilm a kapcsolati erőszakról
Hogyan reagálnánk, ha szembesülnénk egy barátunk agressziójával? Szabad-e, kell-e beleszólni más életébe? Ilyen kérdéseket vet fel az Örkény Színház színművészeinek közreműködésével készült, Összezárva címú rövidfilm.
Cannes – 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm a hivatalos programban
Bár a 73. cannes-i filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt a megszokott formájában nem tartják meg, a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm listáját közzétették a szervezők.
Pécsi Ildikó pályája képekben
1940 május 21-én született Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. Idézzük fel pályáját néhány filmszerepén keresztül!
Játék a filmművészetben
Sorozatunkban arra keresünk példákat, hogy a művészet különböző ágaiban hogyan jelenik meg a játék témája. Ezúttal olyan filmeket válogattunk, melyeknek központi eleme a sajátos megvilágításba helyezett játék.
Hamarosan online látható Hajdu Szabolcs új filmje
Április 23-án a Vimeón debütál Hajdu Szabolcs új nagyjátékfilmje, a Békeidő.