FMC
Filmtörténeti kuriózumok az „átkosból”
Az élet vendégei címmel a szentendrei MűvészetMalomban nyílt kiállítás, amely a háború utáni időszak hazai filmkészítését mutatja be. Olyan művészek – például Jancsó Miklós vagy Maurer Dóra – munkáit, akik a korlátozások ellenére független és kísérleti alkotásokat hoztak létre.
Képek párbeszéde – Modok Mária és Czóbel Béla munkái
A Czóbel–Modok művész házaspár munkáiból látható kiállítás a szentendrei Czóbel Múzeumban. A Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) új tárlata egyebek mellett arra tesz kísérletet, hogy Czóbel Béla (1883–1976) és Modok Mária (1896–1971) alkotásait egymás mellé helyezve párbeszédet kezdeményezzen műveik között, de a közönséggel is, izgalmas lehetőséget kínálva újfajta megközelítésekre.
A kalapács álma – Csákány István kiállítása a Ferenczy Múzeumban
Csákány István egyéni kiállítása egy megszemélyesített emlékmű történetét mutatja be. A múzeum három emeletén végighaladó, komplex műcsoport elképzelt lehetőségeket, összemosódó valóságokat mutat be. De ha a tárlatot kontextusba helyezzük korunk emlékmű-építési dilemmáival, akkor túlmutat önmagán, és kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy milyen relevanciái lehetnek ma a mementók bebetonozásának.
Folytatódik Ekler Dezső építészet-hermeneutikai sorozata
Ebben az évben is folytatódik Ekler Dezső építész elméleti sorozata Szentendrei Építészszalon címmel. Január 28-tól hét hónapon át követhetjük az előadásokat.
Barcsay 120 – Főhajtás a mester előtt
Barcsay Jenő (1900–1988) születésének 120. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban. Ebből az alkalomból Prosek Zoltánt, az FMC júniusban kinevezett új igazgatóját az intézmény struktúraváltásáról és a jövő évi tervekről is kérdeztük.