Gary Moore

Február 6-án történt

Ma ünnepli hatvankilencedik születésnapját Snétberger Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző, akit elsősorban improvizációs művészetének és műfaji határokat átlépő játékának köszönhetően ismernek szerte a világon. Szólóban és más világhírű művészekkel is rendszeresen fellép, számos albuma jelent meg, és közreműködőként is legalább ennyi lemezen hallható a játéka. A kezdeményezésére létrejött zenei oktató és tehetséggondozó intézmény a Snétberger Zenei Tehetség Központ nevet viseli.

Február 6-án történt

1918-ban ezen a napon hunyt el Gustav Klimt osztrák festőművész, a szecessziós stílus egyik legismertebb képviselője. Klimt kibontott hajú, kihívó tekintetű nőalakjai egyszerre sugároznak erotikát és veszélyt, festményei napjainkban is népszerűek, komoly összegekért cserélnek gazdát.

Április 4-én történt

„A szentimentalizmusig meg tudok hatódni a szeretet erején” – mondta el egy interjúban Sándor György humoralista, aki a mai napon ünnepli 86. születésnapját.

Gitárosok hete az Analogban – Gary Moore emlékest és Tommy Katona-koncertek Budapesten

Hétfőn a nemzetközi Gary Moore emlékkoncert fellépői, csütörtökön pedig az Amerikából hazatérő Tommy Katona és Texas Flood nevű zenekara várja a hazai rock és blues-rock gitárzenék kedvelőit.