George Clooney
Sorrentinóval kezdődik a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál
Paolo Sorrentino La Grazia című filmjének vetítésével nyílik meg a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, a programban magyar alkotások is szerepelnek.
Május 6-án történt
Ma ünnepli hatvanharmadik születésnapját George Clooney kétszeres Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai filmszínész, producer és rendező. Az ír, német és angol felmenőkkel rendelkező művész a Vészhelyzetben című tévésorozat Ross doktoraként lopta be magát a nézők szívébe, majd olyan filmekben láthattuk, mint a Sivatagi cápák, a Viharzóna, a Michael Clayton, Az amerikai, a Solaris és a Gravitáció.
George Clooney rekordot döntött a Broadwayn
Egy hét alatt befolyt 3,3 millió dolláros (1,2 milliárd forintos) jegybevételével rekordot döntött a Broadwayn George Clooney Jó estét, jó szerencsét! című 2005-ös filmjének színpadi változata, amelyben a filmsztár alakítja a főszerepet.
A nagy Lebowski léhűtő poszthippije zenél, fest, fotózik és könyvet is ír
December 4-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Jeff Bridges Oscar-díjas amerikai színész, többek között Az utolsó mozielőadás, az Azok a csodálatos Baker fiúk, A halászkirály legendája, A nagy Lebowski, az Őrült szív és A félszemű című filmek főszereplője.
Clooney és Pitt hátfájósan hozzák vissza a sztárnosztalgiát
Kijelenthetjük: Brad Pitt és George Clooney között jobban működik a kémia, mint bármely női kollégájukkal. Kritika a Két magányos farkasról.
Erős nőkről és húsba vágó kérdésekről szólt a velencei filmfesztivál
Európa egyik legfontosabb filmes mustráján a legnagyobb sztárok vonultak fel, az Arany Oroszlánt pedig Pedro Almodóvar kapta. Beszámoló.
Az Alkonyattól pirkadatig vetítésével folytatódik a Celluloid Nights az Urániában
Robert Rodríguez Alkonyattól pirkadatig című kultfilmjének vetítésével folytatódik szeptember 12-én a Celluloid Nights by Cinema Niche-sorozat az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol még három klasszikus amerikai filmet láthat a közönség 35 milliméteres filmszalagról.
Tarantino lesajnálta George Clooney-t, a színész keményen visszaszólt
A rendező korábban azt mondta, Clooney nem igazi filmsztár. A színész most egy interjúban küldte el a fenébe Tarantinót, és David O. Russell rendezőről is kifejtette lesújtó véleményét.
Sandra Bullock polcán megfér az Oscar mellett az Arany Málna is
A népszerű amerikai színésznő július 26-án ünnepli hatvanadik születésnapját.
Todd Phillips, Pedro Almodóvar és Angelina Jolie filmje is verseng a velencei fődíjért
Todd Phillips Joker-folytatása, Pedro Almodóvar új filmje és az Angelina Jolie-val forgatott Maria Callas-biopic is szerepel a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában.
Orvosnak készült, majd katonából a divat egyik leghíresebb márkaneve lett
Július 11-én ünnepli kilencvenedik születésnapját Giorgio Armani olasz divattervező, aki ösztönösen megérzi még az apró stílushibákat is, „mint amikor egy villát rossz helyre tesznek az asztalon”.
George Clooney megtalálta a főszereplőt új kémsorozatához
George Clooney, az Agency (Ügynökség) című készülő kémthrillersorozat egyik alkotója megtalálta a széria főszereplőjét: Michael Fassbender alakítja a CIA-ügynököt – jelentette be hétfőn a produkció forgalmazója, a Paramount streamingszolgáltató.
George Clooney jövőre a Broadwayn debütál
George Clooney a Jó estét, jó szerencsét! című, 2005-ben bemutatott filmjének színpadi adaptációjában debütál jövő tavasszal a Broadwayn.