Gottlieb Daimler
Március 17-én történt
1874-ben ezen a napon született és 1887-ben ezen a napon is pusztult el Kincsem, a többszörös díjnyertes, Magyarországon tenyésztett, angol telivér versenyló, a magyar lósport büszkesége. „A legyőzhetetlen csodakanca” néven is emlegetett paripa Európa több országában, tizenhárom versenypályán ötvennégy alkalommal állt rajthoz, és mindannyiszor elsőként ért célba. Győzelmeinek értékét emeli, hogy kancaként verte meg a méneket, ami kivételes dolognak számít.
Kinek köszönhetjük a gépkocsit?
Száznyolcvan esztendeje, 1844. november 25-én született Carl Benz, a modern gépkocsitechnika úttörője. Portré.
Velocipéddel és triciklivel indult a Peugeot alapítójának pályája
Százhetvenöt éve, 1849. március 26-án látta meg a napvilágot Armand Peugeot, alapítója a nevét viselő autógyárnak, mely máig sikeresen működik. Az 1960-as évek végén készült 403-as modellt többek között Columbo hadnagy vezette a kultikus sorozatban.
Daimler, aki lovaglójárgányra szerelte fel a világ első gépkocsimotorját
Százkilencven éve, 1834. március 17-én született Gottlieb Daimler, az első gépkocsimotorok tervezője. A sors fintora, hogy halála után vállalata egyesült Carl Benzével, aki életében a legnagyobb vetélytársa volt.