Greguss Zoltán

Május 10-én történt

„A szavakat sem elég megőrizni, a vetőmagra is kell mindig gondolni. Bizonyára ezért próbálok verseket írni. Szavakat csíráztatni” – fogalmazza a költészetről és az irodalomról az 1929-ben ezen a napon született Kányádi Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Prima Primissima díjas romániai magyar költő, író.

Május 5-én történt

Nyolcvanhárom évvel ezelőtt ezen a napon született Bujtor István Balázs Béla-díjas magyar színész, filmrendező, forgatókönyvíró, producer. A 2009-ben elhunyt művész olyan kitűnő filmekben játszott, mint a Talpuk alatt fütyül a szél, a Szemüvegesek és Az oroszlán ugrani készül, olyan tévésorozatokban láthattuk, mint a Bors, a Kántor és a Sándor Mátyás, mégis legtöbben talán A Pogány Madonna, a Csak semmi pánik és Az elvarázsolt dollár Ötvös Csöpijeként őrzik az emlékezetükben.

Mély vízbe dobták, így lett színész a legszebb orgánumú művészünk

Tekintetében némi gyanakvás, markáns arcában a két keserű ránc, eleganciájában az érezhető távoltartás s mindehhez az érces hang mintha csupa negatív figura alakítására predesztinálta volna. Pedig Greguss Zoltán színészete sokszínű volt.