Hector Berlioz

Bogányi Tibor és Csajkovszkij a győri filharmonikusok új évadában

A formáció a következő évadra a hetven nagyzenekari hangverseny mellett számos kamarakoncerttel is készül, ráadásul a koncerteken 18 új szólistával és négy új karmesterrel ismerkedhet meg a közönség. Emellett Kalamáris címen irodalmi-zenei sorozatot indítanak, melynek meghívott vendégei között Lackfi János és Kiss Judit Ágnes is szerepel.

December 11-én történt

2020. december 11-én a kelet-kínai Csiangszu tartományban átadták a Vufengsan–Jangce-hidat, a világ leghosszabb, szupergyors vonatok közlekedésére tervezett függőhídját. A 6409 méter hosszú, kétszintes híd a Jangce folyó felett ível át. Alsó szintjén négy vágány található, ezek közül kettőt óránkénti 250 kilométeres, kettőt pedig óránkénti 200 kilométeres haladási sebesség elbírására terveztek.

Többször szembesült a halállal a szaxofon feltalálója

Kétszáztíz éve, 1814. november 6-án született Adolphe Sax belga hangszertervező, akinek első fontos újítása egy módosított kialakítású basszusklarinét volt, majd a basszusklarinét hangzását javító kísérleteinek eredményeként született meg legnagyobb találmánya, az 1846. június 28-án szabadalmaztatott szaxofon.

Bécs Strauss nélkül olyan, mint Ausztria a Duna nélkül

Idősebb Johann Baptist Strauss, a bécsi keringő első igazi mestere, a bécsi újévi koncertek záródarabja, a Radetzky-induló komponistája százhetvenöt éve, 1849. szeptember 25-én halt meg.

Reggeltől estig zene a Müpa és a BFZ online maratonján

Két zeneszerző-géniusz, tizenegy koncert, felemelő zenei élmények egész nap, online: a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa tizennegyedik közös zenei maratonján, február 6-án ezúttal Liszt és Berlioz művei csendülnek fel, közülük is igen változatos merítés.