Hedy Lamarr
November 9-én történt
Ma ünnepli ötvennyolcadik születésnapját Tóth Auguszta Jászai Mari-díjas színésznő, akit többek között a Nemzeti Színház, az Új Színház, a Játékszín, a Radnóti Miklós Színház és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház darabjaiban, illetve a Magyar Passió, a Hölgyek és urak, a Szappanbuborék, a Boldog békeidők és az Ők tudják, mi a szerelem című filmekben láthatott a közönség.
Január 19-én történt
„Bármelyik lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell, hogy nyugodtan állj, és nézz bután” – vallotta a 2000-ben ezen a napon elhunyt Hedy Lamarr. Az osztrák–amerikai színésznő viszont nem csak szépségével hódította meg Hollywoodot és az egész világot: szerepe volt ugyanis a wifi feltalálásában is.
A filmvászon első meztelen színésznője a híradástechnikát is forradalmasította
Száztíz éve, 1914. november 9-én született Hedy Lamarr osztrák-amerikai színésznő, aki először jelent meg meztelenül a filmvásznon, érzéki szépségével lenyűgözte Amerikát, divatot teremtett, és feltalálóként is maradandót alkotott.
November 9-én történt
„Azt hiszem, jobb minőségű életre születtem, mint amit élnem adatott. De ez gőgös kijelentés, a gőg pedig mindig ostobaság, lényegében. Megélni az életet, azt, ami jutott, s úgy megélni, hogy a teljes jusson, ez az életfeladat, bárhol is éljünk.” Ezen a napon született a Nobel-díjas Kertész Imre.