Január 19-én történt

Ezen a napon történt

„Bármelyik lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell, hogy nyugodtan állj, és nézz bután” – vallotta a 2000-ben ezen a napon elhunyt Hedy Lamarr. Az osztrák–amerikai színésznő viszont nem csak szépségével hódította meg Hollywoodot és az egész világot: szerepe volt ugyanis a wifi feltalálásában is.

Hedy Lamarr  Hedy Lamarr  Hedy Lamarr (Photo by Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP)
Hedy Lamarr osztrák-magyar származású amerikai színésznő, feltaláló. Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Ünnepek, emléknapok

A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja – Hivatalos magyar állami emléknap, melynek létesítéséről 2012-ben hozott határozatot az Országgyűlés. Többet is megtudhatunk róla az OSZK honlapján.
A hó világnapja – 2011 óta tartják a Nemzetközi Síszövetség (FIS) kezdeményezésére, célja a téli sportok népszerűsítése.
Uppsalai Szent Henrik ünnepe – Püspök, vértanú, misszionárius, Finnország védőszentje

Január 19-én történt

1563 III. Frigyes pfalzi választófejedelem aláírta a református egyház alapvető hittételeit összefoglaló Heidelbergi káté előszavát, és ezzel megadta az engedélyt a nyomtatásra is.
1853 Rómában bemutatták Verdi A trubadúr című operáját.
1901 Budapesten megalakult a Magyar Labdarúgó Szövetség.
1919 Megalakult Berinkey Dénes kormánya.
1945 Budapesten megjelent a második világháború utáni első újság, a Szabadság című hetilap.
1967 Elkezdődött a Fővárosi Bíróságon a zuglói nyilasper, amelyben tizenkilenc egykori pártszolgálatost vontak felelősségre.
1986 Felfedezték a személyi számítógépeken az első, Brain névre keresztelt számítógépesvírust.
1997 Harminc év után ismét palesztin igazgatás alá került Hebron városa, ezzel Izrael valamennyi, a Jordán folyó teljes nyugati partján fekvő város ellenőrzését visszaadta a Palesztin Hatóságnak.
2006 Az űrkutatás történetében elsőként indult űrszonda, az amerikai New Horizons (Új Látóhatár) a Plútóhoz.
2006 A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce közelében lezuhant egy szlovák repülőgép 35 katonával és 8 tagú személyzettel, akik közül egyetlen katona maradt életben.
2019 Több ezren tüntettek Budapesten és több vidéki városban a munka törvénykönyvének az ellenzék által rabszolgatörvénynek nevezett módosítása ellen.
2024 Leszállt a Holdra az első japán űrszonda.

Január 19-én született

1736 James Watt angol mérnök, az első üzemképes gőzgép feltalálója
1755 Nagyváthy János, az első magyar gazdasági szakíró. Életéről és munkásságáról az OSZK honlapján olvashatunk bővebben.  
1809 Edgar Allan Poe amerikai költő, novellista és kritikus
1819 Stoczek József mérnök, akadémikus, a Műegyetem első rektora. Részletesebben is olvashatunk róla erre a linkre kattintva.
1839 Paul Cezanne francia festő, a posztimpresszionista festészet legnagyobb alakja
1840 Friesenhof Gergely, a magyar agrometeorológia megalapítója. Az OSZK honlapján további érdekességeket is találhatunk róla.
1874 Bruno Paul német építész, iparművész, festő
1889 Kazinczy Gábor mérnök, a vasbeton és acélszerkezetek felhasználásának egyik hazai úttörője

Szegeden született. Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte 1911-ben. Ugyanebben az évben a főváros szolgálatába lépett, hol munkaköre az építkezések felülvizsgálata, új szerkezetek és építőanyagok kipróbálása volt. 1931-ben megszerezte a műszaki doktori címet, 1932-ben a városépítési ügyosztály helyettes vezetője volt, 1943 végén nyugalomba vonult. Jelentős tudományos munkásságot fejtett ki a vasbeton és acélszerkezetek plasztikus méretezési elméletének megalkotása és kifejlesztése, továbbá az anyagvizsgálat terén. Eredményeit hazai és külföldi folyóiratokban tette közzé; része volt az 1931. évi vasbetonszabályzat, úgyszintén a hegesztési szabályzat elkészítésében. Mint elismert szakember több nemzetközi konferencián képviselte Magyarországot. A svédországi Motalában halt meg 1964. május 26-án. Forrás: OSZK.

1903 Rimanóczy Gyula Kossuth-díjas építész
1914 Halasi-Kun Tibor Amerikában élt magyar turkológus, kelet-kutató, akadémikus
1921 Mészöly Miklós Kossuth-díjas író, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító elnöke. Többet is megtudhatunk róla az OSZK honlapján.
1925 Koch Sándor Kossuth-díjas virológus, a Salk-, majd a Sabin-csepp hazai gyártásának megvalósítója
1931 Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész
1936 Molnár Sándor Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész
1939 Phillip Jason Everly amerikai rockzenész, az Everly Brothers fiatalabb tagja
1943 Janis Joplin amerikai bluesénekesnő
1944 Thom Mayne Pritzker-díjas amerikai építész
1946 Dolly Parton Grammy-díjas amerikai countryénekesnő
1949 Robert Allen Palmer kétszeres Grammy-díjas brit rockénekes, zenész
1954 Király László Erkel Ferenc-díjas zeneszerző
1980 Reisz Gábor filmrendező, forgatókönyvíró, zeneszerző
1991 Pájer Alma Virág színésznő, bábművész

Január 19-én halt meg

1729 William Congreve angol író, regény- és drámaíró, költő
1819 Domin József Ferenc természettudományi szakíró, teológiai és bölcseleti doktor
1865 Pierre Joseph Proudhon francia közgazdász, az anarchizmus atyja
1878 Szigligeti Ede drámaíró, műfordító
1904 Reizner János régész, történész, könyvtárigazgató és múzeumalapító
1904 Schlauch Imre építész. Többet is megtudhatunk róla az OSZK honlapján.
1915 Kosutány Tamás, a hazai búzatermelés és szeszgyártás szakértője. További érdekességeket is találunk róla, ha erre a linkre kattintunk.
1949 Patai Imre gépészmérnök, vákuumtechnikai feltaláló. Életéről és munkásságáról erre a linkre kattintva olvashatunk bővebben.  
1962 Maucha Rezső Kossuth-díjas kémikus, hidrobiológus, limnológus, akadémikus
1969 Jan Palach cseh egyetemista, aki 1969. január 16-án felgyújtotta magát Prágában, hogy tiltakozásra ösztönözze a lakosságot Csehszlovákia szovjet megszállása ellen
1987 Pándi Kardos Pál Kossuth-díjas kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő
1995 Gerő László, a hazai műemlékvédelem sokoldalú szakértője. További érdekességeket is megtudhatunk róla az OSZK honlapján.
1997 Bertha Bulcsu háromszoros József Attila-díjas, posztumusz alternatív Kossuth-díjas író, újságíró. Bővebben is olvashatunk róla erre a linkre kattintva.
2000 Hedy Lamarr osztrák születésű amerikai színésznő, feltaláló
2000 Tarján Imre Kossuth-díjas fizikus, a biofizika és a kristályfizika kutatója
2006 Agárdy Gábor Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze
2014 Balázs-Piri Balázs Munkácsy Mihály-díjas karikaturista, grafikus
2016 Ettore Scola olasz filmrendező, forgatókönyvíró
2023 Mécs Imre villamosmérnök, politikus

#eztörténtma