Janis Joplin

Október 4-én történt

„A színház szakrális hely, ugyanúgy, mint a templom. Egy színész pontosan ugyanazt a munkát végzi, amit egy pap. Abban az esetben persze, ha hiszünk a színész valódi feladatában” – fogalmazta a ma hatvanhat éves Jászai Mari-díjas színésznő, Pápai Erika, akit többek között a Vígszínház és a József Attila Színház darabjaiban, illetve a Fűszer és csemege, A kis cukrászda és az Egy szerelem három éjszakája című tévéfilmekben láthattunk.

Emlékkoncertet ad Garda Zsuzsa Janis Joplin halálának évfordulójára

Az 55 éve elhunyt legendás amerikai énekesnő, Janis Joplin dalai hallhatóak október 3-án este a fővárosi Muzikumban.

Keresztes Ildikó: Már gyerekként nagyon makacs voltam, igazi oroszlán-sárkány

Keresztes Ildikó az Életútban elmeséli, milyen kihívásokkal kellett megküzdenie a színpadon és az élet más területein az elmúlt évtizedekben.

Három évtizede a színpadon a magyar Janis Joplin

Négyórás koncerttel ünnepelte pályáján töltött harminc évét Garda Zsuzsa bluesénekesnő.

Január 19-én történt

„Bármelyik lány lehet elbűvölő. Csak annyi kell, hogy nyugodtan állj, és nézz bután” – vallotta a 2000-ben ezen a napon elhunyt Hedy Lamarr. Az osztrák–amerikai színésznő viszont nem csak szépségével hódította meg Hollywoodot és az egész világot: szerepe volt ugyanis a wifi feltalálásában is.

Október 4-én történt

1896-ban ezen a napon Budapesten felavatták a Ferenc Józsefről elnevezett dunai átkelőt, a mai Szabadság hidat. A világ egyik legszebb konzolos hídját Feketeházy János mérnök tervezte. A hagyomány szerint a híd építésén a legutolsó szöget maga Ferenc József osztrák császár és magyar király verte be.

Huszönötödik születésnapját ünnepli a Zanzibar az Akváriumban

Szinte hihetetlen, hogy már huszonöt éves az ezredfordulót követő évek egyik legismertebb hazai pop-rock zenekara, a Zanzibar.

Nemcsak a színpadon voltak primadonnák, az életben is elsők voltak a nők között

Maria Callastól Koncz Zsuzsáig több mint száz díva várja a látogatókat a Magyar Zene Házában. A tárlatról Batta András igazgatóval beszélgetünk.

A legmenőbb texasi zenész Janis Joplin mellett

Február 23-án lenne nyolcvanéves Johnny Winter, az amerikai fehér blues szó szerint legfehérebb alakja, ugyanis öccséhez, a billentyűs és fúvós hangszereken játszó Edgar Winterhez hasonlóan albínónak született.

Akit megszépített a zene varázsa – Janis Joplin

Január 19-én lenne nyolcvanéves Janis Joplin, minden idők legnagyobb fehér bluesénekesnője.