A Szépművészeti Múzeum Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig című kiállítása egészen figyelemre méltó perspektívából közelít a francia mester életművéhez. A 2012-ben megrendezett, Cezanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő azt vizsgálta, hogyan merített Cezanne a nagy elődök művészetéből. A mostani kiállítás pedig azzal foglalkozik, hogy a klasszikus avantgárd alkotók munkássága hogyan kapcsolható össze a cezanne-i életművel. 

A tárlat első felében kiállított munkák kirajzolják Cezanne korának művészeti hálóját.

Megismerjük a személyes kapcsolatokat, barátságokat. Érthetővé válik, hogy a kortársak miként tudják egymást inspirálni, még ha a formanyelvük merőben el is tér.

Ebben a részben többségében tájképek szerepelnek, és azt mutatják be, hogy Cezanne hogyan merített a realista tájábrázolásból, majd hogyan távolodott el tőle, és közeledett az absztrahálás felé. A tematikus egységekből felépülő kiállítás nagy érdeme, hogy képes túllépni a puszta hatástörténeten. Inkább a kapcsolódási pontokat igyekszik felfejteni a forma, a kompozíció, a szerkezet és a szín problematikájának tükrében.

Rákérdez a francia mester munkásságának szerepére és jelentőségére is. Arra, hogy Cezanne mennyiben tekinthető az avantgárd origójának.

A kiállításon egymás mellett szereplő festmények láthatóvá teszik a vizuális és szellemi kapcsolódási pontokat Cezanne és más alkotók között. Ilyen fontos pont az, amikor Monet Virágzó szilvafák című festményét látjuk Cezanne A nagy fenyője mellett. Már egyetlen képpár is elegendő ahhoz, hogy megértsük, az utóbbi mi módon távolodott el az impresszionizmustól. Hogy míg Monet inkább a kanti értelemben vett szépet kereste a tájban, addig Cezanne a fenségest ábrázolta. A vad színfoltok, a párhuzamos ecsetvonások, a dinamikus képépítés expresszívvé, féktelenné teszi A nagy fenyőt.

Cezanne: A nagy fenyő

Az a pillanat is nagyon figyelemre méltó, amikor a kiállítás a tektonikus ábrázolásokra vonatkozóan Courbet-val veti össze Cezanne-t. A geológiai szerkezetek megragadásában, a rétegek egymásra építésében ugyanis izgalmas párhuzamosságok fedezhetők fel bizonyos festményeiken. Courbet A Loue forrásának közelében című művében szerkezetileg hasonlóképp építkezik, mint amit Cezanne Sziklák Fontainebleau-nél című képén látunk.

A sziklák kapcsán a tömeg dinamikáját mutatja be a kiállítás, és Courbet képe esetében is ez a fajta tömegszerűség az, amire felhívja a figyelmet. 
Cezanne: Sziklák Fontainebleau-nél

A képpárok remekül láttatják a különféle tájértelmezéseket, és az is világossá válik, hogy Cezanne életműve milyen szempontból vált fontossá az őt követő generációk számára. A kubisták az absztrahálási módszerét, a konstruktivisták a szerkezetekben való gondolkodását tekintették mérvadónak. A szuprematizmus képviselői a konkrét látvány tiszta geometriai formákban való feloldódását látták meg a képein. Borzasztó izgalmas Cezanne tájképei mellett egy-egy Moholy-Nagy-, Paul Klee- vagy Rodcsenko-művet látni.

Egyszerre érezzük e munkák és a francia mester festményei közötti távolságot és döbbenünk rá a kapcsolatukra, ami egészen csodálatos felismerésekhez vezet.

A kiállítás másik felében a tájábrázolásokat főként az emberekkel benépesített kompozíciók váltják fel, és itt is izgalmas kapcsolódási pontokra világítanak rá az egyes képpárok. Érthetővé teszik, hogy a kubizmus, az orosz avantgárd, a holland De Stijl, az orosz konstruktivizmus vagy a Bauhaus számára milyen fontos igazodási pontot jelentett Cezanne.

A Madame Cezanne című képen szereplő nő például éppolyan síkszerű, gépnek, szerkezetnek ható, mint Léger Nő fotelban című festményének figurája.

Bravúrosak azok a szekvenciák is, amelyeken egy-egy konkrét Cezanne-mű utóéletét követhetjük nyomon. Például amikor a Kártyázók mellé Theo von Doesburg vagy Huszár Vilmos alapformákra redukált parafrázisai kerülnek. Vagy amikor Cezanne A tálalója mellé Bortnyik Sándor Mértani formák a térben című munkája kerül. Bortnyik remekül veteti észre a Cezanne-mű kemény mértaniságát, a két alkotás kapcsolata pedig az arányok és a színharmóniák ügyében megvilágító. 

Ám bármennyire remek képpárokat sorakoztat fel, a kiállítás a maga teljességében befogadhatatlan.

Mintegy negyven intézmény kölcsönzött ide műveket, és több mint százhúsz képet nézhetünk meg, ami nagyszerű, ám vizuálisan túlságosan leterheli a látogatót. Ez így kontraproduktív. A kiállítás kurátora, Geskó Judit elképesztő tudásanyagot kíván megosztani velünk, és ezt csodás művekkel illusztrálja. De egyszerűen nem elvárható, hogy bárki egy lélegzettel képes legyen befogadni egy ennyire hatalmas anyagot. Annak befogadói élménye sem teljes, aki megragad az alkotásokban való gyönyörködés szintjén, ugyanis ilyen gazdag és komplex munkák szemlélésétől elég hamar kifárad a tekintet. Ha pedig ehhez még azt az óriási tudásanyagot is hozzávesszük, amit a tárlat át szeretne adni, akkor végképp elvesztünk. 

Bármennyire is remek a kiállítás problémafelvetése, bármennyire csodás a rendezés, elvesz az élményből az, hogy a tárlat nem számol a látogatók határaival.

Így hiába hasznos és fontos, szellemileg és vizuálisan is túl nagy súlyt helyez a nézőre, ami a látogatói élmény rovására megy. Márpedig annak, hogy egy kiállítás maradandó legyen, az élvezeti tényező is fontos eleme.

A Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig kiállítás február 13-ig látogatható a Szépművészeti Múzeumban

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu