hírek

Szilárd Klára festőre emlékezünk

Magyarországon született, 1945-ben Svájcba emigrált, majd Izraelbe költözött, végül 1993-ban visszatért Budapestre. Festményei mellett üvegablakokat és szobrokat is készített, számos elismerésben részesült, többek között megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Szilárd Klárára emlékezünk, aki 97. életévében szeptember 10-én álmában hunyt el.

A magyar színház jövője

A közös jövőért való együttmunkálkodás jegyében tartották meg a negyedik Párbeszéd a magyar színház jövőjéről című előadó-művészeti szakmai konferenciát. A rendezvénynek ezúttal a Győri Nemzeti Színház adott otthont, ahol szeptember 8-án este az országos színházi évadnyitón átadták a Kaszás Attila-díjat is.

Új évad a Rózsavölgyiben

Ha ősz, akkor színház. A Rózsavölgyi Szalon izgalmas színdarabokkal, tehetséges színészekkel készül a 2017/18-as évadra, valamint olyan témákkal, melyek a szórakoztatás mellett mindenki számára tartogatnak tanulságokat és felismeréseket egyaránt. Többek közt Molnár Piroska zenés estje, Fodor Tamás megtért Freudja és Fesztbaum Béla Ibsen-darabja várja a nézőket a Szervita téren.

Progress Sopron

Progress Sopron 2017 elnevezéssel nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztivált rendeznek szeptember 20. és 24. között Sopronban. A találkozón, amelyet a tervek szerint kétévente rendeznének meg, a hazai csoportok mellett szerbiai magyar, Srí Lanka-i, olasz, német és lengyel színjátszók mutatkoznak be.

Levélkoncert mesél Bartók életéről

„Soha eddig nem tapasztalt helyzet és előadás lesz a Viva Bartók!” – így fogalmazott Fülei Balázs zongoraművész Bálint Andrással közös Bartók-estjükről. A Radnóti Színházban komoly hagyománya van az irodalmi- és költői est műfajának, és az elkészült előadások Bálint András személyétől váltak minden esetben az irodalom és a személyesség izgalmas találkozásaivá.

Végső búcsú Makk Károlytól

Családja, barátai, a filmszakma képviselői és tisztelői végső búcsút vettek Makk Károly Kossuth-díjas filmrendezőtől, a nemzet művészétől szeptember 9-én Budapesten, a Fiumei úti sírkertben. Makk Károly, a magyar mozgókép mestere, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke életének 92. évében augusztus 30-án hunyt el.

Még magamat is irigylem!

„Senki sem érezheti magát olyan jól a bőrében, mint én. Jézusom, még magamat is irigylem!” – mondta kedélyesen Jiří Menzel Oscar-díjas cseh rendező a 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 8-ai nyitónapján tartott sajtóbeszélgetésen. Azon a beszélgetésen, melyen ismét kiderült: Menzel a világ legkülönlegesebb, legvidámabb embere.