hírek

Életet lehelni a népzenébe

„Szeretnék majd úgy visszaemlékezni ezekre az évekre és zenékre, hogy azt érezzem, mindent megtettem azért, hogy egyedi történet szülessen a maga erényeivel és hibáival” – mondta a Szabó Balázs Bandája frontembere arra a kérdésre, milyen nagy tömegeket vezetni a népzene felé. Szabó Balázzsal többek között az Apám ablakából az ég című darabról, irodalomról, múltról és jövőről beszélgettünk.

Műfordítókat fogadott Áder János

Magyar művek külföldi fordítóit fogadta Áder János köztársasági elnök június 12-én délután a fővárosi Sándor-palotában. A résztvevő műfordítók angoltól kezdve a lengyelen át a törökig 24 különböző nyelvre fordítják a magyar irodalom remekeit, köztük Nádas Péter, Spiró György és Tóth Krisztina köteteit.

Körbe járni a hazát

A Könyvhétre jelent meg L. Simon László és Kelemen Erzsébet legújabb kötete, melyet június 12-én mutattak be a Terror Háza Múzeumban. A két mű szorosan összefügg, ugyanis Kelemen Erzsébet A szöveg testén túl című monográfiájában L. Simon László költészetét dolgozta fel, míg a József Attila-díjas költő egy összefoglaló esszékötetet adott ki Körbe járni a hazát címmel.

Újabb filmek készülhetnek

Összesen mintegy 170 millió forintból 24 film elkészítését támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra programjában. A médiatanács a 2017-es Ember Judit-pályázat idei első fordulójában tizenhét dokumentumfilm – köztük egy határon túli alkotás – elkészítését támogatja 109 millió forinttal.