hírek
Koncertkörút Pándy Piroskával
Pándy Piroska Liszt-díjas, Príma-és Madách-díjas operaénekesnő a 2016/2017-es színházi évadban ünnepli pályafutásának 30. évfordulóját. Ez alkalomból Best of 30 címmel jelent meg lemeze, melyen nemcsak opera, hanem operett, klasszikus örökzöld és táncdal is hallható, egy igazán színes válogatás az elmúlt három évtized terméséből.
Felfedezett tehetségek a színpadon
Két napba sűrítve találkozhat a közönség a komolyzenei élet jövőbeli krémjével, az Európa neves koncerttermeiben turnézó, legtehetségesebb fiatal művészekkel a Müpában. A Rising Stars sorozat keretében november 18-án és 19-én egymás után lépnek fel az Európai Hangversenytermek Szervezetének felfedezettjei: Villányi Dániel és Gyöngyösi Ivett, a Kruppa Vonósnégyes, a Duo SeRa és a Kállai Kvartett.
Megnyílt a tárlat
Megnyílt a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) újrarendezett 19. századi állandó kiállítása, amely csaknem 150 festményt, 40 szobrot, 40 érmet és 33 iparművészeti tárgyat vonultat fel új válogatásban. A 19. század a magyar képzőművészet legismertebb korszaka, melynek főműveit minden magyar jól ismeri – mondta a tárlat november 9-ei sajtóbemutatóján az MNG főigazgatója.
Kárpátaljára látogat Zrínyi Ilona
Még ebben az évben Zentára és három kárpátaljai helyszínre látogat Hedry Mária írónő Zrínyi Ilona című monodrámája, amely hitelesen mutatja be Zrínyi Ilona sokarcú, izgalmas alakján, drámai sorsán keresztül a magyar történelem egyik legbonyolultabb és egyben legvitatottabb korszakát. A közönség Beregszászon, Munkácson és Ungváron is láthatja az előadást.