hírek
Varázslatos hangulatú Filharmónia
Záborszky Kálmán vezényli a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekart a július 4-én kezdődő, idén negyedszázados Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál nyitóhangversenyén. A jubileumi fesztiválról, zenei nevelésről és a következő évad hangversenyeiről kérdeztük a Liszt-díjas, Érdemes Művész karmestert, a zenekar művészeti vezetőjét.
Első Zsolnay Fényfesztivál
Három nap alatt százötven ingyenes programmal – köztük Natalie Imbruglia és Buika koncertjével – várja július 1-től a közönséget a Zsolnay Fényfesztivál, amelyet első alkalommal rendeznek meg Pécsett. A fesztivál idején a belváros huszonnégy helyszínét médiaművészek szemkápráztató alkotásai díszítik majd. Éjjelente „felragyog” a Barbakán, a Sétatér, a Janus Pannonius utca, a Széchenyi tér, a Színház tér, a Jókai tér és a Király utca több pontja is.
Átadták a Karinthy-gyűrűt
Szőke András kapta az idei Karinthy-gyűrűt. A Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóit és előadóit elismerő díjat június 29-én adták át a Magyar Rádió Márványtermében. Az 1975-ben alapított Karinthy-gyűrűt Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója, valamint Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója nyújtotta át Szőke Andrásnak.
Kezdődik az évad
A Körös-völgyi sokadalommal veszi kezdetét július 1-jén a Gyulai Várszínház augusztus 14-ig tartó, 53. évada. A hat hét alatt hatvan programot és öt fesztivált rendeznek, számos kulturális esemény ingyenesen lesz látogatható. Idén is lesz Jazz és Blues Fesztivál, valamint Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál is.
Hollywoodi sztárok nyomában
„Magyar honfitársaink világraszóló sikereinek még nagyobb teret kell adnunk, hogy a megfelelő tiszteletadás mellett erős példaként állíthassuk őket a fiatal generációk elé” – fogalmazta meg Bokor Balázs nagykövet, volt Los Angeles-i főkonzul, a Magyar Hollywood Túra alapítója, akivel arról beszélgettünk, hogyan lehet egy tartalmas túra keretében megemlékezni a világhírű magyarokról.
A Saul fia alkotói a zsűriben
Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia 683 új tagot hívott meg soraiba azt követően, hogy bejelentette: 2020-ig megduplázza női és kisebbségekhez tartozó tagjainak számát. A meghívottak között vannak a Saul fia című Oscar-díjas magyar film alkotói is: Nemes Jeles László rendező-forgatókönyvíró, Zányi Tamás hangmérnök, Clara Royer forgatókönyvíró, valamint Erdély Mátyás operatőr.